A legfrissebb büntető jogegységi határozatok

2011.11.10. Jogi Fórum / dr. Nagy Csilla

A jogegységi határozatok a feltételes szabadság kedvezményéből kizárás és a részes-tettes elkövetői alakzatok egymáshoz való viszonyának kérdéseit tisztázzák.

1./ A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 2/2011. (X. 14.) büntető jogegységi határozata

Ha a szabadlábon lévő elítélt részére több, összbüntetésbe nem foglalható határozott tartamú szabadságvesztés végrehajtására bocsát ki felhívást a megyei (fővárosi) bíróság bv. csoportja, és az elítélt a felhívásnak nem tesz eleget, a Btk. 47. § (4) bekezdésének e) pontja alapján abból a szabadságvesztésből nem bocsátható feltételes szabadságra, amelyet a végrehajtási sorrend [Bv.tvr. 24/A. § (1) bekezdése] alapján elsőként kell végrehajtani.

A Btk. 47. § (4) bekezdése e) pontja szerint nem bocsátható feltételes szabadságra, aki a szabadságvesztés letöltését önhibájából nem kezdte meg.

A legfőbb ügyész az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta, mert a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 47. § (4) bekezdése e) pontjának eltérő jogértelmezését észlelte a bírói gyakorlatban.


Az egymással ellentétes jogértelmezés

  • 1.) A terheltet három határozott tartamú, végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte a bíróság. Az illetékes bíróság büntetés-végrehajtási csoportja felhívta az elítéltet mindhárom büntetés végrehajtásának megkezdésére. A szabályszerűen kézbesített, a szükséges tájékoztatást is tartalmazó felhívás ellenére a terhelt a határnapot elmulasztotta. Ezért a bíróság az elővezetését rendelte el, amelynek alapján a büntetés-végrehajtási intézetbe előállították. Az illetékes megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportjának bírája megállapította, hogy az elítélt, mivel a büntetését önhibájából nem kezdte meg, a Btk. 47. §-a (4) bekezdésének e) pontjában írt okból a felhívásban megjelölt egyik szabadságvesztésből sem bocsátható feltételes szabadságra. Az elítélt fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság az első fokon hozott határozatot helybenhagyta. A határozat indokolása szerint a felhívás valamennyi szabadságvesztést tartalmazta, ezért az elítélt mulasztása mindhárom szabadságvesztésre kihat.
  • 2.) Az előzővel megegyező feltételek fennállása mellett egy másik elítélt esetében az illetékes megyei bíróság büntetés-végrehajtási csoportjának bírája megállapította, hogy az elítélt, mivel a büntetését önhibájából nem kezdte meg, a Btk. 47. §-a (4) bekezdésének e) pontjában írt okból a felhívásban megjelölt egyik szabadságvesztésből sem bocsátható feltételes szabadságra. Az elítélt fellebbezését elbíráló másodfokú bíróság az első fokon hozott határozatot megváltoztatta, és a feltételes szabadság kizárásáról szóló elsőfokú rendelkezést csupán a leghosszabb tartamú, az elítélt által már ténylegesen töltött börtönbüntetés tekintetében tartotta törvényesnek. Indokai szerint bár a terhelt ugyanarra az időpontra valóban három letöltendő szabadságvesztésre kapott felhívást, azonban fizikailag egy időben csak egy büntetést tud tölteni. Így önhibája is csak egy, az elsőként foganatba vett büntetése tekintetében állapítható meg. A több határozott tartamú, összbüntetésbe nem foglalható szabadságvesztéseket ugyanis nem egységként kezelve, azok tartamát nem összeadva, hanem egymást követően és külön-külön, az 1979. évi 11. számú törvényerejű rendeletben (a továbbiakban: Bv.tvr.) 24/A. §-ában meghatározott sorrendben hajtják végre. Ezért az elsőként végrehajtásra kerülő ítélet az, amelynél az önhiba szóba jöhet, hiszen a sorrendben következőt már csak ezt követően lehet végrehajtani.

Az indítvány

A legfőbb ügyész annak az elvi kérdésnek az eldöntését indítványozta, hogy a Btk. 47. § (4) bekezdés e) pontjának alkalmazása során az elítélt mely büntetéséből nem bocsátható feltételes szabadságra abban az esetben, ha önhibájából olyan felhívásnak nem tesz eleget, amely több szabadságvesztés letöltésének megkezdésére irányul. Jogi álláspontja szerint az eltérően értelmezett törvényszövegben a szabadságvesztés „letöltés meg nem kezdése” fogalom a felhívásra történő jelentkezés elmaradását jelenti, ezért az elítélt mulasztása valamennyi, a felhívásban megjelölt büntetés tekintetében megállapítható.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja

A Legfelsőbb Bíróság Büntető Jogegységi Tanácsa szerint, ha a terhelt a megjelölt határidőben a bv. intézetben nem jelenik meg, formálisan a felhívásban szereplő valamennyi végrehajtandó szabadságvesztés büntetésének a megkezdését elmulasztotta. A büntetéseit azonban nem egyszerre, egy időben, hanem egymást követően, a büntetés-végrehajtási jogszabályban meghatározott sorrendben hajtják végre. Miután a terhelt sem fogalmilag, sem ténylegesen egyszerre több végrehajtandó szabadságvesztést nem tölthet, ezért az elítélt a több büntetése közül mindig csupán egynek a végrehajtását tudja ténylegesen megkezdeni. Az elsőként végrehajtandó szabadságvesztést a befogadását követően a bv. intézet határozza meg. A további, még letöltésre váró szabadságvesztések végrehajtása pedig kötelező jelleggel, a jogszabály szerinti sorrendben folyamatosan történik, azokra az elítéltnek akarati ráhatása nincs.


2./ A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága 3/2011. (X. 14.) büntető jogegységi határozata

I. Azok a részesi cselekmények, amelyek a folytatólagosság körébe nem vonható több ugyanolyan tettesi alapcselekményhez kapcsolódnak akkor sem alkotnak folytatólagos törvényi egységet, ha a részesi magatartások kifejtésére rövidebb időszakon belül került sor, a részesi akarat-elhatározás egységes volt, és a tettesek cselekményei is rövid időközökkel ugyanazon sértett sérelmére valósultak meg. A részes bűncselekményeinek rendbelisége és minősítése a tettesi alapcselekményekhez igazodik.

II. Amennyiben a felbujtó rendszeres haszonszerzésére törekedve több tettest bír rá ugyanolyan vagy hasonló egy-egy olyan bűncselekmény elkövetésére, amelynek az üzletszerű elkövetés a minősítő körülménye, e minősített esetért felelősséggel csak akkor tartozik, ha az üzletszerűség a tettesi bűncselekmény tekintetében is megállapítható. Egyébként a felbujtó ilyen magatartása kizárólag a büntetés kiszabása körében értékelendő. Ez az elv értelemszerűen vonatkozik arra az esetre is, ha a többszöri felbujtás olyan alapcselekményeket vált ki, amelyeket társtettesek nem üzletszerűen követnek el, továbbá arra a bűnsegédre is, akinek cselekménye nem üzletszerűen elkövetett tettesi alapcselekményekhez kapcsolódik.

A Legfelsőbb Bíróság elnöke illetékességi területén eltérő ítélkezési gyakorlatot tapasztalt, ezért az egységes ítélkezési gyakorlat biztosítása érdekében jogegységi eljárás lefolytatását és jogegységi határozat hozatalát indítványozta:

  • abban az elvi kérdésben, hogy miként kell minősíteni a részesek folytatólagosság feltételeinek egyébként megfelelő cselekményeit, amelyek több önálló tettes egyszeri bűncselekmény elkövetéséhez kapcsolódnak; továbbá
  • ezzel összefüggően abban a kérdésben is, hogy a részesnél megállapítható üzletszerűség súlyosabban minősítheti-e a cselekményét akkor is, ha ez a minősítő körülmény a tettesek alapcselekményében nem ismerhető fel.

Az eltérő ítélkezési gyakorlat

  • 1.) Az első fokon eljáró városi bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérletében. Az elsőfokú ítélet a csalási cselekményeket társtettesként elkövető vádlottak magatartásait is folytatólagosan elkövetettnek minősítette. A másodfokon eljáró bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
  • 2.) Az első fokon eljáró városi bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki csalás bűntettében. A történeti tényállás lényege szerint e két vádlott az ügy további tíz vádlottját összesen 11 alkalommal arra bírta rá, hogy e vádlottak hamis munkáltatói igazolások felhasználásával a saját nevükben, ám az I. r. és II. r. vádlott részére a sértett pénzintézet által folyósított áruvásárlási hitelből vásároljanak különböző műszaki cikkeket. A bíróság az I. r. és II. r. vádlottak esetében megállapította a folytatólagosságot, mert ugyanolyan bűncselekményeket, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben követtek el felbujtóként. Az ítélet szerint az I. r. és a II. r. vádlott hasonló jellegű vagyon elleni bűncselekményeket követtek el, ezért terhükre az üzletszerű elkövetés is megállapítható volt.
    A másodfokon eljárt megyei bíróság a cselekmények jogi minősítését illetően az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
  • 3.) Az első fokon eljáró városi Bíróság az I. r. vádlottat felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A tényállás lényege szerint az I. r. vádlott rábírta a III. r. vádlottat, hogy valótlan tartalmú munkáltatói igazolás felhasználásával pénzintézeti hitelt igényeljen a banktól. Ez a III. r. vádlott részéről megtörtént. Ezt követően a II. r. vádlott ugyanettől a pénzintézettől személyi kölcsönt igényelt, melyhez csatolta az I. r. vádlott által korábban kifejezetten erre a célra kiállított valótlan tartalmú munkáltatói igazolást. Végül az I. r. vádlott rábírta a IV. r. vádlottat, hogy valótlan tartalmú munkáltatói igazolás felhasználásával áruvásárlási hitelt igényeljen ugyanettől a pénzintézettől. A hitelkérelmeket és a kölcsönkérelmet a pénzintézet elutasította.

A másodfokon eljárt megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az I. r. vádlott tekintetében megváltoztatta: az elsőfokú bíróság által felbujtóként, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette kísérleteként értékelt cselekményt – a folytatólagosságot mellőzve – 2 rb. felbujtóként, és 1 rb. bűnsegédként üzletszerűen elkövetett és egyben az okozott kár nagysága szerint minősülő csalás bűntette kísérletének értékelte. Kifejtette: „Dogmatikai alapelv, hogy a részesi magatartás járulékos jellegű, melyből az is következik, hogy a részes cselekményének minősítése a tetteséhez igazodik, sõt mi több, a járulékos jelleg olyan erőteljes, hogy tovább menve tettesi cselekmény, vagy annak bizonyítottsága hiányában a részesi alakzat szóba sem jöhet. Ennek megfelelően irányadó az a bírói gyakorlat, hogy a bűncselekmény részesének cselekménye annyi rendbeli, ahány tettesi alapcselekményhez kapcsolódik.”


Az indítvány

Az indítványozó szerint a részesi – így a felbujtói – magatartás járulékos. A járulékosság egyrészt azt jelenti, hogy megállapításához minden esetben szükséges egy szándékos tettesi alapcselekmény legalább kísérleti szakig való eljutása, másrészt azt, hogy a részesek soha nem valósíthatnak meg tényállási elemet, harmadrészt pedig azt, hogy a felbujtói magatartás értékelése – ritka kivételektől eltekintve – a tettes cselekményéhez igazodik, annak jogi sorsában osztozik.

A részesség járulékosságából adódóan a részes cselekményének a jogi minősítése a tettes cselekményéhez igazodik, vagyis a tettes és a részes cselekménye ugyanannak a törvényi tényállásnak a keretei között minősül.

A Legfelsőbb Bíróság álláspontja

1.) A Legfelsőbb Bíróság korábbi - a BH 2011/123. számon közzétett - felülvizsgálati ügyben megállapította: „Minden részesség, így a felbujtás is, járulékos elkövetés, tettesi alapcselekményt feltételez. A járulékosság azt is jelenti, hogy a részes felelőssége a tettesi alapcselekményhez igazodik: a részes általában azonos bűncselekményért, ritkábban (excessus mandati esetén) enyhébb bűncselekményért felel, mint a tettes. Ebből kiindulva kell a történeti tényállást értékelni.”

A Btk. 12. § (2) bekezdése szerint nem bűnhalmazat, hanem folytatólagosan elkövetett bűncselekmény az, ha az elkövető ugyanolyan bűncselekményt, egységes elhatározással, azonos sértett sérelmére, rövid időközökben többször követ el. A Btk. 19. §-a szerint pedig elkövetők a tettes, a közvetett tettes és a társtettes (tettesek), valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek).

Mindebből következik: ugyanazon elkövető több bűncselekménye kerülhet folytatólagos egységbe. A felbujtó személyének azonossága tehát több tettes viszonyában akkor sem eredményezhet folytatólagosságot, ha a részesi akarat-elhatározás egységes és a sértett is azonos. A Btk. Általános Részében nincs olyan rendelkezés, ami a folytatólagosság egységébe olvasztaná azokat a részesi cselekményeket, amelyek tettesi alapcselekménye nem folytatólagos.

2.) A Btk. 137. §-ának 9. pontja akként rendelkezik, hogy üzletszerűen követi el a bűncselekményt, aki ugyanolyan vagy hasonló jellegű bűncselekmények elkövetése révén rendszeres haszonszerzésre törekszik.

A jogegységi kezdeményezéssel érintett ügyekben az a közös, hogy a felbujtó több, különböző tettest bírt rá vagyon elleni bűncselekmények elkövetésére, ezáltal törekedett rendszeres haszonszerzésre. Az üzletszerűségnek, mint az elkövető személyéhez tapadó körülménynek elengedhetetlenül szükséges alanyi feltétele, hogy az elkövető saját haszonszerzés érdekében, és azzal az akarat-elhatározással kövesse el a bűncselekményt, hogy a belátható jövőben ugyanebből a célból ugyanolyan, vagy hasonló bűncselekményeket fog elkövetni.

Az üzletszerűség azonban a Különös Részi törvényi tényállás minősített esete, a felbujtó viszont nem a Különös Részi törvényi tényállást valósítja meg, hanem annak elkövetésére hív fel: maga a felbujtói tevékenysége üzletszerű, és nem bűncselekmények üzletszerű elkövetésére bírja rá a tetteseket. A felbujtói cselekmények üzletszerűsége azonban nem alapozza meg a Különös Részben üzletszerűen elkövetettként minősített eset megállapítását. (Azt a bűncselekményt, amelynek egyébként minősített esete az üzletszerű elkövetés, a felbujtó nem elkövette, hanem azok elkövetésére üzletszerűen felbujtott.)

A részesség dogmatikai ismérve, ezáltal járulékos természetének az alapja az, hogy a részesi elkövető tényállási elemet közvetlenül nem valósíthat meg, márpedig bármely minősítő körülmény a törvényi tényállás része, tényállási elem. A részes azért a bűncselekményért felel, amit a tettes elkövet. A járulékosság elve folytán a részes üzletszerűsége esetén is a cselekményének jogi minősítése a tettesi cselekmény jogi minősítéséhez igazodik. A részesi oldalon tehát üzletszerűen elkövetettként akkor minősülhet a bűncselekmény, ha a rábírás maga üzletszerű bűnelkövetésre irányul, avagy a bűnsegéd az üzletszerűen elkövetett tettesi alapcselekményhez nyújt segítséget. Nem vonható kétségbe azonban az sem, hogy az a részesi elkövető, akinek cselekményében alanyi ismérvként az üzletszerűség megnyilvánul, ezért a többletért büntetőjogi felelősséget visel. E felelőssége azonban nem a tettesi alapcselekménytől eltérő, annál súlyosabb jogi minősítésben és az ahhoz tartozó súlyosabb büntetési tételkeretek közötti büntetéskiszabásban nyilvánul meg, hanem a tettesi bűncselekmény jogi minősítésének megfelelő büntetési tételkeretek közötti büntetéskiszabás körében, mint súlyosító körülmény nyer értékelést.

 

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐJOG
JOGEGYSÉGI HATÁROZAT