Felülvizsgáltatja az országos rendőrfőkapitány a korábbi közigazgatási eljárást a 2006-os műegyetemi lőtértűz ügyében – tudta meg az ügyet jól ismerő forrásból az MTI csütörtökön.

A felülvizsgálatot az indokolja, hogy a korábban eljáró szerv nem tisztázta a vallomások és a szakértői vélemények közötti ellentmondásokat, nem vizsgálta a lőtér vezetőjével szemben megállapított mulasztások és a három tűzoltó halála közötti ok-okozati összefüggést, és nem tett feljelentést a felmerült bűncselekmény gyanúja miatt. A felülvizsgálat arra keresi a választ, hogy ténylegesen miért kellett meghalnia a három tűzoltónak, továbbá, hogy tűzoltószakmai mulasztások közrejátszottak-e a halálesetekben.

Az Országos Rendőr-főkapitányságon a felülvizsgálat tényét megerősítették az MTI-nek.

Az MTI információi szerint az ügyben kettőnél több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének gyanúja merülhet fel.

A Műegyetem K épületének pincéjében lévő lőtéren 2006. augusztus 8-án este azután keletkezett tűz, hogy a pincében fiatalemberek – felügyelet mellett – lőgyakorlatot tartottak. A kilenc órán át tartó oltás közben három tűzoltó meghalt, hetet füstmérgezéssel szállítottak kórházba. Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a három tűzoltó halálát füstmérgezés miatt fellépő keringési elégtelenség, illetve légzésbénulás okozta.

A BRFK rendkívüli haláleseti osztálya 2007 januárjában fejezte be a műegyetemi lőtértűz miatt indult közigazgatási eljárást. Akkor azt közölték, hogy a vizsgálat olyan adatot, körülményt nem tárt fel, amely szabálysértés vagy büntetőeljárás kezdeményezését indokolná.