A kormány 93 ezer forintos minimálbért javasol

2011.12.13. Jogi Fórum/ Magyarorszag.hu

A korábbi 92 ezer után a kormány 93 ezer forintos minimálbérre és 108 ezer forintos garantált bérminimumra tett javaslatot a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács hétfői ülésén - mondta Czomba Sándor a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

A munkáltatókat arra kéri a kormány, hogy öt százalékos mértékig a bérkompenzációt maguk hajtsák végre, miközben efölött a minimálbéren és garantált bérminimumon foglalkoztatottaknál a kormány vállalja a teljes kompenzációt. A költségvetés számára a bérkompenzáció, elsősorban a minimálbérnél és a garantált bérminimumnál, százmilliárdos kiadást jelent – mondta Czomba Sándor. A korábban számított és a már beadott költségvetésben 84 milliárd forintos összeg szerepel. Az öt százalékon felül a szakértői számítások szerint 10-15 százalékos bérkompenzációra kerülhet sor. Az elmúlt hetekben a munkáltatókkal folytatott konzultációk során alakult ki az az álláspont, hogy az öt százalék feletti sávban a kormánynak kell vállalnia az adójóváírás miatt kieső bér kompenzációját - magyarázta az államtitkár.

A kompenzációval kapcsolatos végrehajtási rendelet a következő kormányülés után, még karácsony előtt megszületik, emellett a vállalkozók számára útmutatók és irányelvek is készülnek, mivel maga a kormányrendelet nem tartalmaz minden részletet.

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT