Hatályon kívül helyezik a júliusban elfogadott új egyházügyi törvényt “jogtechnikai megfontolások” miatt – jelentette be pénteken Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve, hogy az új jogszabályt még az idén el kell fogadni, várhatóan a két ünnep között.

A politikus azt mondta, hétfőn “megtalálják” a jogtechnikai megoldást a hatályon kívül helyezésre, ám a jogszabály tartalmán, annak struktúrájában nem fognak változtatni.

A hatályon kívül helyezést Lázár János azzal indokolta, hogy a törvény nyári elfogadásának módja nem felelt meg “minden közjogi kritériumnak”.