Az Országgyűlés mai ülésén folytatja a jegybanktörvény és a házszabály módosításáról szóló előterjesztések tárgyalását, majd megkezdi a dohánytermékek kiskereskedelmét átalakító kormánypárti javaslat általános vitáját.

A képviselők reggel kilenc órától napirend előtti felszólalásokkal kezdik az ülésnapot, ezt követően a kormány, Magyar Nemzeti Bankról szóló indítványához benyújtott módosító javaslatokat értékelhetik. Az előterjesztésen Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke is változtatna az Európai Központi Bank (EKB) azon észrevételét figyelembe véve, hogy a törvényjavaslat kormány elé terjesztett változata lényeges eltéréseket tartalmaz az EKB-hoz elküldött változathoz képest, különösen a makroprudenciális és a javadalmazási szakpolitikai kérdésekben.

Az összesen 4 óra 20 perces időkeretben kiírt vitában minden bizonnyal szóba kerül az Origo hírportál hétfő este közzétett értesülése is, amely szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke személyes hangvételű levélben szólította fel a magyar miniszterelnököt két törvényjavaslat, köztük a jegybankról szóló előterjesztés visszavonására.

Ezt követően – legfeljebb ugyanilyen hosszússágban – kezdődhet részletes vita fideszes képviselők azon indítványáról, amely a parlamenti képviselők kétharmadával kezdeményezhető kivételes sürgős eljárás házszabályba foglalását javasolja a gyorsított ütemű törvényalkotás egyszerűbbé és átláthatóbbá tételére hivatkozva. A kormánypárti politikusok emellett lehetővé tennék, hogy az előterjesztő, valamint a témában legilletékesebb és az alkotmányügyi bizottság bármilyen tartalmú zárószavazás előtti módosító javaslatot beterjeszthessen az egységes javaslat által érintett törvényekre.

A szintén fideszes politikusok által benyújtott új dohánykereskedelmi szabályozás az osztrák mintát venné át a dohány-kiskereskedelemben a Fidesz frakcióvezetője szerint. Lázár János korábban azt mondta, javaslatuk a magyar családi vállalkozások kezébe adná a dohány-kiskereskedelmet.

Az Országgyűlés várhatóan csütörtökön és pénteken folytatja munkáját.