A jó hírnév megsértésével okozott, nem vagyoni kár címén 9 millió forint kártérítés megállapítását kéri az SZDSZ a Budai Központi Kerületi Bírósághoz benyújtott, Horváth Béla (FKGP) elleni keresetében.

Horváth Béla az elmúlt hetekben két sajtótájékoztatót tartott és több alkalommal is nyilatkozott az SZDSZ általa törvénytelennek vélt ügyeiről.

A kisgazda honatya mérleghamisítással, a párttörvény többszöri megsértésével, tiltott pénzintézeti tevékenység folytatásával és a számviteli fegyelem megsértésével vádolja, valamint egy váltóügylet révén, tiltott vagyoni pártfinanszírozással hozta kapcsolatba a Szabad Demokraták Szövetségét.

Horváth Béla az SZDSZ-es fővárosi és zuglói önkormányzatot az önkormányzati vagyon elherdálásával és hűtlen vagyonkezeléssel vádolja.

  • A Horváth Béla által mindkét sajtótájékoztatón, valamint az írott és elektronikus sajtóban tett valamennyi nyilatkozatban közös tartalmi elem, hogy azok súlyosan sértik a Szabad Demokraták Szövetségét megillető, a személyhez fűződő jogok körébe tartozó jó hírnevet – olvasható a párt keresetében.

Kifejtik: a képviselő a dokumentumok tartalmával meg nem egyező, kifejezetten valótlan és iratellenes állításokat és híreszteléseket tesz, másrészt pedig a valós tények hamis színben történő feltüntetésével törekszik a Szabad Demokraták Szövetségének lejáratására.

  • Horváth Béla valótlan tényekből és valós tények hamis interpretációjából összeállított rendszere határozott politikai cél érdekében került felállításra – fogalmaznak a szabad demokraták.

Az SZDSZ azt kéri a bíróságtól: állapítsa meg, hogy az alperes a megjelölt helyszíneken és időpontokban valótlan, illetve a valóságot hamis színben feltüntető állításaival megsértette a párt személyhez fűződő jogainak körébe tartozó jó hírnevét.

Azt várják továbbá, hogy a bíróság tiltsa el az alperest a további jogsértéstől, valamint kötelezze, hogy egyrészt a jogsértés megvalósításával azonos módon tartott – kizárólag a bíróság ítéletét ismertető – sajtótájékoztatóval, másrészt az MTI-hez eljuttatott, ugyancsak a bíróság ítéletét közzétevő nyilatkozattal adjon elégtételt.

Nagyra értékelem, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége az éves tagdíj-bevételének kétszeresét követeli rajtam – nyilatkozta Horváth Béla pénteken az MTI-nek.

Megjegyezte: a követelés mértéke azt jelenti, hogy az összes SZDSZ-taghoz képest ő ekkora értéket képvisel.

  • Ugyanakkor ez a kereset Grósz Károly szellemét sugallja – fogalmazott, hozzátéve: a szabad demokraták a véleménynyilvánítás, a szólásszabadság, a sajtószabadság, az internetes információáramlás teljes sárba tiprását követelik. Úgy vélte: a kereset egy országgyűlési képviselő elnémítására tesz javaslatot.
  • Érdekes, hogy az SZDSZ saját jó hírnevét csak 9 millió forintra értékeli, ugyanakkor a fejemre kitűzött vérdíjat keveslem – fogalmazott Horváth Béla.