A lakhatási jog is kerüljön be az alkotmányos jogok közzé – erről készülő koncepciót készülnek eljuttatni a parlamenti pártok vezetőihez neves civilszervezetek. Egy tavalyi, nagy visszhangot kiváltó alkotmánybírósági határozat nem sorolta az alapjogok közé a lakhatást, és ezzel levette a felelősséget a kilakoltatások miatt az állam válláról. A civilszervezetek azután döntöttek a beadványról, hogy nem tudták megakadályozni egy roma család kilakoltatását a VII. kerületben.

Az Alkotmány módosítását kezdeményezi a Roma Polgárjogi Alapítvány más civilszervezetekkel együtt, amelyben azt szeretnék elérni, hogy az alkotmányos jogok közé bekerüljön a lakhatás is – mondta Horváth Aladár elnök az [origo]-nak. Mint ismert, az Alkotmánybíróság egy éve az állampolgári jogok országgyűlési biztosának beadványára úgy foglalt állást, hogy a lakhatáshoz való jog nem tartozik alkotmányos alapjogok közé, így nem állapítható meg az állam kötelezettsége, és ezért a felelőssége sem.
A koncepciót néhány héten belül elküldik a parlamenti pártok vezetőinek, amely lakhatási támogatást és adósság konszolidációt is tartalmaz. Azoknál a családoknál, ahol a rezsiköltségek meghaladják jövedelem harmadát, ott az állam átvállalná a költségek egy részét. A számítások szerint 8 milliárd forintból kezelhető lenne a probléma – állítja Horváth Aladár, aki reméli, hogy a pártoknak sikerül megegyezniük a kérdésben.

Most először nyújtott be önkormányzat ellen polgári keresetet a Roma Polgárjogi Alapítvány a kilakoltatások miatt – mondta Horváth Aladár, aki nem tud arról, hogy más szervezetek korábban tettek volna hasonló lépést állami szervezet vagy helyhatóság ellen. A tegnap benyújtott keresetnek a VII. kerületi önkormányzat az alperese, mert az alapítvány szerint elmulasztotta a szociális kötelezettségét, amikor nem hozott létre átmeneti otthonokat a kilakoltatottak számára. Kedden több ismert jogvédő sem tudta megakadályozni a VII. kerületben, hogy kilakoltassanak egy roma családot. A jogvédőket megbilincselve állították elő a VII. kerületi rendőrkapitányságon.