Új és használt lakás vásárlására, korszerűsítésre, késedelmes vagy felmondott jelzáloghitellel terhelt lakás vásárlására, a hátralékos adós általi kisebb lakás vásárlására, illetve a deviza jelzáloghitel kiváltására felvett kölcsönök után vehető igénybe a jövőben az otthonteremtési kamattámogatás – az erről szóló kormányrendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Egy személy egy alkalommal vehet igénybe ilyen támogatást. A rendelet azonban csak azt követően lép hatályba, hogy azt az Európai Bizottság jóváhagyta.

Kamattámogatás csak olyan új lakás vásárlásához vehető igénybe, amely 2010 január 1. után kapott használatbavételi engedélyt, illetve ha ilyennel még nem rendelkezik, akkor az építési engedély dátuma későbbi 2010. január 1-nél.

Aki új lakást épít, annak a bekerülési költség 70 százalékáról kell számlát felmutatnia, ha bontott anyagot is használt, a bekerülési költség 20 százalékáig – a felelős műszaki vezető igazolásával – az is beszámítható. Számla csak igazoltan működő cégtől fogadható el. Ugyanezek a szabályok a korábbi lakásfinanszírozási rendeletben is szerepeltek.

Az új lakásra felvett hitel támogatásának feltétele, hogy a lakás – áfával, de telekár nélkül – ne kerüljön többe 30 millió forintnál. Ekkor a támogatás legfeljebb 10 millió forint hitel után jár.

Használt lakás vásárlása vagy felújítása után akkor jár támogatott hitel, ha a vételár, illetve a költség nem több 15 millió forintnál. Ekkor a támogatott hitel 6 millió forint lehet.

Szintén jár támogatott hitel a 180 napon túli törlesztési késedelemben lévő, vagy felmondott kölcsön mögött – fedezetként – lévő lakás vásárlására. A lakás értékét ekkor a bank állapítja meg, és a vevő akkor kaphat támogatott kölcsönt, ha a forgalmi érték Budapesten és a megyei jogú városokban nem több 15 millió, más településen pedig 10 millió forintnál. A támogatott hitel az első esetben 10, a másodikban 7 millió forint lehet.

A hátralékos adós is kaphat ilyen hitelt, ha legalább komfortos, kisebb lakást vásárol. Az alapterületre kisebb lakásnak olcsóbbnak is kell lennie, mint amilyet elhagy az adós, viszont az energetikai minősítési osztálya nem lehet rosszabb annál.

A devizahitel kiváltására felvett kölcsön után is jár támogatott hitel, amennyiben a forintra váltott hitel 25 százalékát a bank elengedi. A lakás forgalmi értéke azonban nem lehet több a fővárosban 20 millió, másutt 15 millió forintnál, és az adósnak az adott lakásban kell – legalább egy gyermekkel – élnie.

A kamattámogatást akkor adja az állam, ha a bank a rendeletben előírt kamatnál nem magasabban határozza meg a hitelkamatot. Például az egy évig állandó kamatozású kölcsönnél a kamat nem haladhatja meg a 12 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozam 3 százalékponttal növelt mértékét.

A kamattámogatás a futamidő első 5 évére jár, és évenként csökken. Például új lakás vásárlásakor és legfeljebb két gyermekig az első évben 60 százalék, míg ettől több gyermek esetén 70 százalék a támogatás. A támogatás az ötödik évben – az előbbi sorrendben – 40, illetve 50 százalékra csökken.