A Jobbik elképesztő arcátlanságnak tartja az állami és önkormányzati cégvezetők jutalmazását a jelenlegi válsághelyzetben, ezért az előző év végén kifizetett prémiumok azonnali felülvizsgálatát és visszavonását követeli.

Z. Kárpát Dániel, a párt országgyűlési képviselője szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján emlékeztetett, sajtóhírek szerint 7 állami cégvezető összesen 90 millió forintos jutalmat vehetett kézhez, köztük volt olyan személy, aki éves fizetésének 80 százalékának megfelelő prémiumot kapott.

Az ellenzéki politikus szerint ez annak fényében még “pofátlanabb”, hogy korábban a Fidesz-KDNP “kiabált a leghangosabban” az állami szféra végkielégítéseinek megadóztatásáért, sőt ezért még az utólagos törvénykezéstől sem riadtak vissza.

Kiemelte: a Jobbik elfogadhatatlannak tart bármiféle premizálást a közszféra vezetői körében, ezért visszavonná az erre fordított összegeket és a legnagyobb szükséget szenvedők között osztaná szét a pénzt. Z. Kárpát Dániel szerint a család- és otthonvédelmi kiadások növelésére a jelenlegi gazdasági válság, illetve a véleménye alapján közelgő szociális katasztrófahelyzet miatt is szükség lenne.