Felszólították Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, hogy jelenjen meg egy belga bíróság előtt.

Saron követelte az Európai Unió illetékeseitől, hogy szüntessék be a Palesztin Hatóság pénzbeli támogatását, mert ezeket az összegeket Izrael elleni fegyverkezésre költi. Az EU-t Guy Verhofstadt, az Európai Unió soros elnöke, belga kormányfő, Romano Prodi az Európai Bizottság elnöke, Javier Solana, az unió külpolitikai és biztonsági főképviselője, valamint Louis Michel belga külügyminiszter képviselte.

Egy brüsszeli bíróság levélben felszólította Ariel Saron izraeli kormányfőt, hogy november 28-án jelenjen meg a belga fővárosban a bírói testület előtt annak a panasznak az alapján, amelyet 23 arab személy nyújtott be ellene az 1982-ben, a libanoni Szabra és Satila menekülttáborokban rendezett vérfürdővel kapcsolatban. A Le Soir című brüsszeli lap szerint az idézést már elküldték az izraeli miniszterelnöknek, aki a véres események idején védelmi miniszter volt és akinek közvetett felelősségét a tragédiában egy izraeli bíróság annak idején megállapította. A napilap úgy tudja, hogy a levelet Wilfried Greens, Belgium izraeli nagykövete adja át, s egyúttal az izraeli védelmi minisztérium egy magas beosztású illetékesének is postáz hasonló tartalmú levelet. A hét végén Izraelben tárgyaló Guy Verhofstadt belga miniszterelnök, az Európai Unió soros elnöke nem volt hajlandó nyilatkozni a Saron elleni eljárásról, s arra hivatkozott, hogy a belga kormánynak nincs köze az ügyhöz. Saron szerint a vádak nem személyesen ellene irányulnak, hanem egész Izrael és népe ellen.

A Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban elkövetett 1982-es vérengzés áldozatainak 23 hozzátartozója júniusban közös eljárás keretében panaszt emelt a brüsszeli bíróságon Ariel Saron izraeli miniszterelnök ellen. Egy 1993-as belga törvény értelmében a belga bíróságok univerzális hatáskörrel bírnak háborús bűnök, népirtás, illetve emberiség ellen elkövetett bűnök megítélésében. A panasz nyomán júliusban megindították a bírósági vizsgálatot a libanoni menekülttáborokban történtek feltárására. A vizsgálatot szeptember elején felfüggesztették, mert az ügyben eljáró bíró a fellebbviteli bíróságtól kért eligazítást ítélethozatali hatáskörével kapcsolatban. A Saron elleni vádak tisztázását egy vádtanácsra bízták, amely várhatóan hónapokig vizsgálja az izraeli kormányfő tevékenységét.