Az Index internetes hírportál tájékoztatása szerint Polt Péter legfőbb ügyész leváltotta az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) igazgatóját, Virág Györgyöt, és helyettesét Kerezsi Klárát.

A Legfőbb Ügyészség (LÜ) sajtóirodája azt közölte a hírportállal, hogy folyamatban van az új igazgató kinevezése. Széplaki-Nagy Gábor, az LÜ helyettes sajtószóvivője elmondta, hogy a posztra Vókó György egyetemi tanár, “a Legfőbb Ügyészség önálló osztályt vezető ügyészekerül majd.

Vókó György a Pécsi Tudományegyetem Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszékének tanára, és az MTA-doktori kinevezése is folyamatban van.

Az LÜ sajtóirodáján azt mondták, Vókó György az ügyészség legmagasabb tudományos fokozattal rendelkező tagja, aki több évtizedes kutatói, kutatásszervezői tapasztalattal rendelkezik, így személye garancia arra, hogy vezetésével az – eddig is – magas színvonalú kutatói munka a jövőben még hatékonyabbá válik.

Az Index úgy értesült, hogy az OKRI-ban, amely egyébként hivatalosan a Legfőbb Ügyészség egyik szervezeti egysége, nagy megrökönyödést váltott ki a hirtelen intézkedés, és azt sokan az átszervezés és a leépítések első lépésének tartják.