A pozitív vállalkozói lista után Nemzeti fogyasztói termékkosár bevezetésével támogatja a minőségtudatos fogyasztás elterjesztését a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) – mondta Pintér István, az NFH főigazgatója csütörtökön Debrecenben sajtótájékoztatón.

A svéd mintára kialakított fogyasztói termékkosár három részből áll. Az első kettő – a minden hónapban szavazásra bocsátott és ez alapján kiválasztott terméket ajánló, illetve a különböző minősítő rendszerek (például Magyar Termék Nagydíj) által elbírált minőségi termékeket ajánló modul – már megtekinthető az NFH honlapján – ismertette a főigazgató.

A harmadikat – a háztartások számára összeállítandó termékkosarat – nyár végére készítik el, s teszik közzé a honlapon.

Pintér István bejelentette: márciusban bevezetik a “fogyasztóbarát emblémát”, amelyet azok a vállalkozók kaphatnak, akik a minőségi tevékenységük mellett olyan szolgáltatást is nyújtanak, ami nem jogszabályban rögzített kötelezettség.

Pintér István és Barcsa Lajos, a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelőségének igazgatója is hangsúlyozta a hatósági szemléletváltást, amely szerint a hatóság partnerként tekint a vállalkozókra, s nem a bírságolást tekinti mindenekelőtti feladatának.

Barcsa Lajos szerint ez már a bírságolási adatokban is megfigyelhető. Míg 2009-ben több mint 50 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabtak ki hajdú-Bihar megyében, addig 2010-ben 35 milliót, 2011-ben pedig 26 millió forintot – tette hozzá az igazgató.