Az IMF és a Világbank Ottawában zajló éves ülése keretében a tagországok a terrorizmussal és annak világméretű megakadályozásával is foglalkoztak és erre vonatkozóan tervet fogadtak el.

A tanácskozáson elhangzottak szerint az IMF a 183 tagországban világméretű kampányt akar indítani, hogy a nemzetközi terrorizmus pénzcsapjait elzárják és a terrorakciók finanszírozását megakadályozzák. Ennek értelmében minden tagországnak három hónapon belül különleges pénzügyi nyomozati egységeket kellene felállítania. Az IMF ezenkívül azt sürgeti, hogy a tagországok csatlakozzanak a pénzmosást megakadályozó nemzetközi egyezményekhez, ugyanakkor maga is hajlandó anyagi és szakértői segítséget nyújtani egy terrorizmus-ellenes globális megfigyelőrendszer felállításához. Paul O’Neill amerikai pénzügyminiszter amellett szállt síkra, hogy ezeket a terveket belátható határidőn belül, jövő február 1-ig tettek kövessék. Szavai szerint egyetlen ország sem bocsáthatja meg magának, ha olyan terrorakció történik, amely megakadályozható lett volna a rendszer korábbi felállításával.