Gubcsi Lajos a vádlottak padjára ültette az Index újságíróját, Spirk Józsefet. A Honvédelmi Minisztérium háttérintézménye, a Zrínyi Média Kft. időközben távozott ügyvezetője rágalmazás vétségével vádolta az újságírót. A bíróság megállapította, hogy a cikkben szereplő állítások megalapozottak, így az újságírót bűncselekmény hiányában felmentették. Az ítélet jogerős.

A büntetőjogi felelősségre vonás olyan mértékben korlátozná a szólásszabadságot és az oknyomozó újságírást, ami valójában az újságírás végét jelentené” – hangzott el az ítélet szóbeli indoklásában. A bíró hangsúlyozta, hogy Gubcsi Lajos közszereplő minősége ugyan talán vitatható, de az esetében tágabb a tűrési határ, hiszen pozíciójából adódóan nagyobb figyelem kísérheti munkáját. Külön kiemelte, hogy nem megszokott dolog egy magánház kertjében egy szoborpark, így számolnia kell azzal, hogy újságírók támadásának lesz kitéve.

Családi vállalkozássá változtatta a HM kommunikációs cégét Gubcsi Lajos. A Zrinyi Média Kft. előző vezetését bűnszervezetnek nevező igazgató nyár óta két saját könyvet adott ki új munkahelyén, és régebbi publikációit is a cég segítségével terjeszti” – írta Spirk József tavaly márciusban az Indexen megjelent cikkében, néhány hónappal később pedig a vádlottak padján találta magát. A Honvédelmi takarítónők Gubcsi Lajos házában című cikk alanya számos állítással nem értett egyet, igazának a bíróságon próbált érvényt szerezni. A lézerblokkolóról, a saját kertjében lévő szoborparkról és a számos botrányáról elhíresült Gubcsi Lajos aljas indokból elkövetett, jelentős érdeksérelmet okozó, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétségével vádolta az újságírót.

A bizonyítási eljárásban a bíróság nagy mennyiségű iratot vizsgált meg, egy videót is figyelembe vett, illetve több tanút is meghallgatott. Fazekas Tamás, a TASZ ügyvédje a védelem képviseletében elmondott perbeszédében sorra cáfolta a magánvádló állításait.

Kiderült, hogy a cikkben említett szoboravatáson, amit Gubcsi Lajos kertjében tartottak, és amin részt vett Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Hende Csaba honvédelmi miniszter, valóban részt vettek a vendégek kiszolgálásában a Zrínyi Média Kft. munkatársai. Szintén bizonyítást nyert, bár a fogalmazás kissé pontatlan volt, hogy Gubcsi a HM által fizetett takarítónőket küldött rendet rakni az ünnepség után – a cikk állításához képest annyi a többletinformáció, hogy a HM nem közvetlenül alkalmaz takarítókat, hanem egy cégen keresztül. Az az állítás is beigazolódott, hogy Gubcsi Lajos összemosta tevékenységét és magánéletét, így például saját könyveit a honvedelem.hu weboldalon hirdette, illetve a Zrínyi Média Kft. infrastruktúráját használva terjesztette és népszerűsítette.

Fazekas Tamás szerint a kijelentések egyike sem alkalmas becsület csorbítására, teljesen egyértelmű, hogy a cikk kizárólag tényeket közöl. „Ha az újságíró mégis bűncselekményt követett el, azzal az oknyomozó újságírás értelmét veszti.”