Akár több milliárd forint természetvédelmi bírság is kivethető, ha bebizonyosodik, hogy az olasz vadászok nálunk lőtték ki a védett madarakat.

A Magyar Hírlap információi szerint az Olaszországban a napokban letartóztatott öttagú madárvadász-csempész banda tagjainak a neve nem szerepel a Magyarországon megtalált szállítmány feltételezett elejtői között. Rendőrségi források az MH érdeklődésére megerősítették: értesültek az olaszországi akcióról, azonnal felvették a kapcsolatot az ottani társszervekkel. A hasonló módszerek mellett egyelőre más összefüggést nem talált a rendőrség a két ügy között. Szakértők szerint mindez nem zárja ki, hogy az olasz banda ne tartott volna kapcsolatot a Magyarországon vadászó honfitársaikkal. Az MH római tudósítójának jelentése szerint az őrizetbe vett olaszok külföldi vadászatokat szervező utazási irodákat üzemeltettek, s ők felügyelték a Közép-Kelet-Európában elejtett állatok tárolását, hűtőkocsikon történő szállítását is.

A változatlanul fokozott ügyészségi felügyelettel zajló rendőrségi nyomozás mellett a Kiskunsági Nemzeti Park szakértői megkezdték a természetvédelmi bírság kiszabásának előkészítését. Ha bebizonyosodik, hogy a lefoglalt csaknem 12 ezer madarat nálunk ejtették el, több milliárd forintos bírságra számíthatnak az elkövetők. Mint Szilágyi Gábor, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója közölte, a bírság alapja az elpusztított madarak eszmei értéke. A védett és fokozottan védett szárnyasok számbavétele után ennek összege már ismert: 308 millió 241 ezer forint. A természetvédelmi bírság nagysága a nyomozás eredményétől függ. Mivel a védett fajok a magyar állam tulajdonát képezik, lopás bűntette miatt indítható eljárás a madárcsempészek ellen. Ha nem sikerül bebizonyítani, hogy nálunk lőtték ki a madarakat, illetéktelen birtokban tartás címén az eszmei érték maximum háromszorosa, azaz 900 millió forintos bírság vethető ki.

Amennyiben kiderül, hogy nálunk ejtették el a zsákmányt, fokozottan védett fajoknál az eszmei érték harmincszorosa, védetteknél öt-tízszerese, azaz akár több (tíz)milliárd forint lehet a bírság. A hatalmas összeget a kilőtt madarak nagy száma magyarázza. Természetvédelmi bírságot már több esetben róttak ki olasz vadászokra. Tavaly augusztusban öt fokozottan védett fehér-tavi cigányréce és egy kontyosréce kilövésért 2,625 millió forintos büntetést kellett egy itáliai vadásznak fizetnie. Társát egy héttel később egyetlen elejtett cigányrécéért 600 ezer forint megfizetésére kötelezték. A múlt év őszén hathavi felfüggesztett börtönbüntetésre, 60 ezer forint mellékbüntetésre és 2,7 millió forintos kár megtérítésére ítélt 55 fürj elejtéséért a Győri Városi Bíróság olasz vadászokat.