Tóth Mihály: kétarcú az új büntető kódex tervezete

2012.02.21. MTI

Tóth Mihály büntetőjogász szerint kétarcú az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezete, elavult szemléletű szigorítás, illetve az európai tendenciákhoz közelítő dekriminalizálás, alternatív szankciók egyszerre jellemzik; a szakember az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, hogy összességében a jelenleg hatályos büntető kódex egytizede változik.

Ismertetése szerint az első magyar büntető anyagi jogi törvény, az 1878-as Csemegi Kódex óta ez lesz a negyedik. 1961-ben született egy rövid életű büntető jogszabály, majd a Csemegi Kódex centenáriumán, 1978-ban fogadták el az azóta több mint százszor módosított, jelenleg is hatályos harmadik Btk.-t.

"A nyilvánosságot kapott első reakciókkal, de helyenként még magának a tervezetnek az indoklásával szemben is úgy látom, hogy ez a javaslat kifejezetten mértéktartó a változtatások terén, a hatályos Btk. egytizedét érintik érdemi változtatások. Így új korszakhatárról semmiképpen nem beszélhetünk, de ez nem is baj. A büntetőjog alapvető intézményei mára kikristályosodtak, széles körű és radikális megváltoztatásuk kiszámíthatatlan következményekkel járna" - mondta az egyetemi tanár, aki korábban évtizedekig a fővárosban ügyész, majd évekig az első Orbán-kormányban a Dávid Ibolya vezette igazságügyi tárca büntetőjogi helyettes államtitkára volt.

Az újdonságként beharangozott, a tervezet indoklásában lényeges változásként aposztrofált jóvátételi munkát az ügyész vádhalasztás körében már évek óta előírhatta, a változás mindössze annyi, hogy ezután a bíró is megteheti. Az elzárás és a sportrendezvények látogatásától eltiltás pedig a szabálysértési törvényben hosszú ideje létező szankció, amely most átkerül a büntetőjogba is - jegyezte meg a szakember.

Az elmúlt 12 évben több kormány, féltucatnyi kodifikációs bizottsággal számos koncepciót és tervezetet készíttetett, amelyek azonban a politikai változások nyomán rendre megfeneklettek. Most rendelkezésre álltak egy új Btk. megalkotásának politikai előfeltételei - mondta, megjegyezve ugyanakkor azt is, hogy a napokban 30 napos társadalmi egyeztetés céljából közzé tett javaslat előkészítése nem volt nyilvános. Különösen fájó az érdemi konzultáció elmaradása azoknak az elmúlt másfélben végrehajtott valóban fontos Btk.-módosításoknak az esetében, amelyek az új kódex tervezetében változatlanul ott vannak, ilyen például a "három csapás", vagy a tényleges életfogytiglan.

Mindazonáltal a változások egy része a szakember szerint üdvözölhető, így például a dekriminalizációs törekvések, számos elavult bűncselekményi tényállás eltávolítása, például a közszeméremsértés, határjelrongálás, fölmérési jel megrongálása, gazdálkodó szerv vezető állású tisztségviselőjének visszaélése, árdrágítás, sajtórendészeti vétség, hamis statisztikai adatszolgáltatás. Ugyanígy egybevág a korszerű európai tendenciákkal, mérsékli az állam büntetés-végrehajtással kapcsolatos terheit és jól szolgálja a büntetési célokat például a "feles kedvezmény" kiterjesztése öt évre, azaz, hogy a szabadságvesztés felének letöltése utáni feltételes szabadságra bocsátás már öt éves büntetésnél is alkalmazható.

Támogatható továbbá a négy évtized leforgása alatt több mint száz módosításon átesett jelenlegi kódex koherenciazavarainak kiküszöbölése, ám itt már a kritikai elemekre rátérve meg kell jegyezni, hogy az egységesítés szinte mindig a szigorítás jegyében történt, ami egyébként is általános jellemzője ennek az új Btk.-nak - mondta Tóth Mihály.

A száz évvel ezelőtti büntetőpolitika szemléletmódjára jellemző, hogy nem az a kérdés, bezárjuk-e az elkövetőt, hanem az, mennyi időre és milyen formában. A szakember szerint aggasztó az új Btk. tervezetében, hogy ismét elsődlegessé vált a szabadságvesztés alkalmazása. A börtön helyeselhető az erőszakos, vagy visszaeső bűnözőknél, de általában nem a bagatell - kis értékre elkövetett, kisebb súlyú - cselekményeknél, vagy az elsőbűntényesek, fiatalkorúak esetében. Az elzárás most bevezetett intézménye viszont éppen ezt a kört célozza, amikor felnőttek esetében 5 naptól 90 napig, fiatalkorúaknál pedig 3-tól 30 napig megteremti a szabadságelvonás új formájának lehetőségét.

Ez a koncepció nem felel meg sem az állam tehermentesítésének, sem a büntetési céloknak. A fogva tartási költségek egy személy esetében meghaladják az évi hárommillió forintot, országosan pedig mintegy 17.000 szabadságvesztését töltő, illetve előzetes letartóztatásban lévő van jelenleg. Ha szaporodnak a szabadságvesztéssel büntetendő tényállások, szigorodik a szankciórendszer, akkor egyre több fogva tartottról kell gondoskodnia az államnak. De a büntetés-végrehajtási célok szempontjából is káros ez a szigorítás, hiszen különösen az elsőbűntényesek, illetve fiatalkorúak esetében a bűnözői életmódtól jobban visszatarthat egy felfüggesztett büntetés vagy jóvátételi munka, mintha a megtévedt elkövető a börtönben megrögzött bűnözőktől körülvéve végképp elszakad a társadalom többségének normáitól. Ezekben az esetekben a Btk.-nak például a munkabüntetéseket kellene preferálnia a szabadságvesztéssel szemben - mondta Tóth Mihály.

Hozzátette: a bűnözési statisztikák alakulása sem ad alapot szigorításra. Az utóbbi évtizedben stagnált, esetenként kis mértékben csökkent is az ismertté vált bűncselekmények száma, különösen a súlyos, erőszakos cselekményeké, és összességében sem beszélhetünk bűnözési hullámról. Amennyiben pedig bizonyos bűncselekményfajták, például a kis értékre elkövetett vagyon elleni, úgynevezett megélhetési bűnözés esetében mégis növekedés tapasztalható, az leginkább a szegényebb országrészekre jellemző. Az ilyen, valóban kedvezőtlen jelenségek miatt azonban nem célszerű felforgatni a büntető kódexet, inkább speciális, célzott válaszok szükségesek, amelyek akkor igazán hatékonyak, ha komplexek, s a büntetőjogon kívüli eszközöket is igénybe vesznek.

Indokolt lenne a munkabüntetések infrastruktúrájának fejlesztése, hogy egyáltalán alkalmazhatóak legyenek, mert a börtönnél jobb esélyeket nyújtanak a társadalomba való visszailleszkedésre, ami az egész közösség érdeke, csakúgy mint a végrehajtás költségeinek csökkentése. Ezután kapcsolódhatnának be a rehabilitációba más területek, például pártfogó felügyelet, családsegítés, segítő-ösztönző szociálpolitika.

A szankciórendszer szigorítása mellett a büntetőjogász másik generális kifogása az új Btk. tervezetével szemben az, hogy megbontja a törvényhozás és a jogalkalmazás egyensúlyát, amikor számos, bírói mérlegelés körébe tartozó kérdést eleve eldönt a büntethetőség, a tényállások, vagy a kiszabandó büntetések terén. Ilyen például az a kötelező törvényi vélelem, amely szerint már az éjszaka, felfegyverkezve a lakáshoz tartozó bekerített helyre irányuló jogtalan támadás is élet elleninek minősül, és ezért ilyen esetben a jogos védelem kiterjedhet a támadó megölésére.

"Képzeljük el, amikor a kerítésen éjnek idején átmászó baracktolvaj, az ágak lehúzása céljából magával visz egy kampósvégű botot. Vajon, az igazságérzetünk azt diktálná, hogy a tulajdonosnak joga van az elkövető életének kioltására, pusztán azért, mert "felfegyverkezve" hatolt be a bekerített helyre?" - vetette fel.

Nincs két egyforma ügy, a kivételek pedig nem férnek be a törvénykönyvbe. Éppen azért van a bíró, hogy a törvény megfelelő rendelkezéseit az adott ügy egyedi részleteinek, összes körülményének ismeretében mérlegelve alkalmazza, ha viszont a törvény túlzottan megköti a kezét, igazságtalan döntések születhetnek. Ugyanez vonatkozik a büntetéskiszabásra, például amikor az új Btk. egyes bűncselekményeknél az életfogytiglan, vagy a járművezetéstől eltiltás kötelező alkalmazását írja elő. A relatíve meghatározott szankciórendszer abból a jogállami igényből fakad, amely egyensúlyt kíván teremteni az egyes hatalmi ágak, jelen esetben a törvényhozó és a bírói hatalom eszközrendszere között. A jogalkotó megteremti a büntetések alkalmazásának feltételeit és határait, ezeken a kereteken belül azonban már a bíró dönt indokoltságukról és mértékükről. Egy büntetés kötelező előírása sértheti az egyéniesítés elvét is, azaz, hogy az esetet a maga konkrétságában, a bűncselekmény és az elkövető egyediségét figyelembe véve kell megítélni - fejtette ki Tóth Mihály.

"Talán a legaggályosabb a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés (tész), amely az általunk szabályozott formában sajnálatos módon egyfajta hungaricum. Tudomásom szerint sehol másutt nem létezik ez a büntetés a felülvizsgálat lehetősége nélkül. A strasbourgi bíróság néhány éve, egy ciprusi eset kapcsán kimondta, hogy a szabadulási remények élethosszig történő megvonása ellentétes az európai emberi jogi egyezménnyel" - figyelmeztetett.

Hozzátette: a tész több mint egy évtizedes hazai fennállása óta államfői kegyelemre sem volt példa, bár erre ez az idő még túl rövid. A felülvizsgálat elvi lehetőségének megteremtése nem zárná ki, hogy indokolt esetben az elítélt számára az életfogytiglan valóban élete végéig tartó szabadságvesztést jelentsen, ha a felülvizsgálatok során a bíró rendre azt állapítja meg, hogy az elítélt nem engedhető vissza a társadalomba. Ám egyre inkább úgy tűnik, az a döntés, amely a szabadulás elvi lehetőségétől is egyszer és mindenkorra megfoszt valakit, nem fér össze az európai emberi jogi kultúrával.

"Ezen túlmenően, személyes szakmai véleményem szerint, még a jelenlegi magyar alkotmány egészével, szellemével sem egyeztethető össze ez a büntetési nem, jóllehet, sajátos módon maga az alaptörvény rögzíti egyik passzusában az örökös rabság lehetőségét. A dilemma azonban ez idő szerint az országhatárokon belül nem dönthető el, mert a magyar Alkotmánybíróságon érzékelhetően az a többségi vélemény szilárdult meg, hogy az alkotmány egésze és egyes rendelkezései közti összhang nem vizsgálható" - fejtette ki a büntetőjogász.

A kábítószerrel visszaélés kapcsán Tóth Mihály túlzónak véli az első reakciókat, egyes civilszervezetek felháborodását, amelyek egyébként nyilvánvalóan a könnyű drogok legalizálásánál kevesebbel nem is érnék be. Ez az álláspont azonban sem Európában, sem a drogproblémával foglalkozó szakmabeliek körében, sem pedig a hazai társadalomban nem tekinthető többséginek.

A szakember félrevezetőnek tekinti azokat a megközelítéseket, amelyek szerint az új Btk. tervezete alapján "ismét büntetendő lesz a fogyasztás", hiszen ez 1961 óta így van a magyar bírói gyakorlatban, bár a törvény ezt nem mindig nevesítette. Ugyanilyen túlzás, hogy ezután biztosan "becsukják a kis dílereket", ami szintén nem újdonság, noha a bíróságok a valóságban nem éltek ezzel a lehetőséggel és végrehajtandó szabadságvesztést csekély mennyiséggel kereskedőkre, ha nem visszaesőkről volt szó, soha nem is szabtak ki.

"Nem látszik helyesnek sem a zéró tolerancia szemellenzős érvényesítése, sem a legalizálás" - szögezte le a büntetőjogász, aki szerint az a meghatározó kérdés, hogy a szabályozás megfelelően differenciál-e az elkövetési magatartás, a mennyiség, a helyszín, az életkor, az elkövetési mód, és más szempontok alapján.

Egyes szigorító rendlelkezések e körben nem feltétlenül kifogásolhatóak, ilyen a büntetés kiszabása helyetti elterelés bizonyos időszakon belüli megismétlésének kizárása, vagy üzletszerű elkövetés esetén a csekély mennyiség privilegizáló, büntetést csökkentő hatásának kiiktatása. Problematikusabb a drogfüggők elterelésének kizárása, hiszen ha ilyen ember börtönbe kerül, bele is halhat az elvonási tünetekbe. Egy másik kritikus pont a "közös fogyasztás" megítélése, ami semmiképpen nem lehet egyenértékű a kábítószer súlyosan minősülő "átadásával". Ilyen például a bulizó kamaszok által körbeadott marihuánás cigaretta problémája, ami Tóth Mihály szerint mértéktartó ítélkezési gyakorlattal talán továbbra is kezelhető.
 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ORSZÁGHÁZ
BŰNÜLDÖZÉS
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT
TÖRVÉNYHOZÁS