Ügyfelének felmentését kérte a kettős gyilkosságra való felbujtás és a Szerémi úti pénzszállítórablásban való részvétel vádja alól a diósdi maffiaper keddi tárgyalásán a Győri Ítélőtábla előtt Bánáti János, a bűnszervezet vezetésével testvéréhez hasonlóan vádolt Szabó István védője; szerinte a másik lehetőség az ítélet hatályon kívül helyezése.

Csaknem másfél órás védőbeszédében hangsúlyozta: “határozott, egyértelmű és meggyőződéssel vallott” álláspontja, hogy két tényállásban ügyfele ellen szóló, szerény mennyiségű bizonyítékokat a fellebbviteli bíróságnak felül kell vizsgálnia, ennek alapján pedig ki kell rekesztenie az eljárásból.

Ezt követően pedig – tette hozzá – nem lesz elég bizonyíték a Győri Ítélőtábla kezében ahhoz, hogy ne felmentő ítéletet hozzon ezekben az ügyekben.

Érvelése szerint alapvető érdekellentétek feszülnek az egymásra vallomást tevő vádlottak között, akik “érdektől, elfogultságtól és érzelmektől telt” kijelentéseket tettek, amelyek közül ítéletében az első fokon eljáró bíróság 17 helyen nevezte hazugságnak a Czibere Attila által előadottakat, miközben vallomásában “szörfözve” a nekik tetsző részeket fogadták el csak valósnak.

Kifogásolta azt is, hogy az első fokú ítélet többször is a Szabó fivérek “érintettségéről” értekezik. Szerinte ezt akkor tette így, “amikor nem tud tényállást találni” a vádlottakra bizonyítani kívánt cselekményekhez. Bánáti János szerint nemhogy ilyen súlyú, de még egy lopási ügyben sem lehetett volna figyelembe venni annak a védett tanúnak a vallomását, aki másfél évvel később “világosodott meg”, és mondta el a rendőrségen, hogy a társaság tagjai egy nyilvános szórakozóhely zajában beszéltek arról, “lényegében ordibálva”: kit kell eltenni láb alól.

Hiányolta, hogy a nyomozási bíró nem tett lépéseket a különösen védett tanú vallomása szavahihetőségének ellenőrzésére. Szerinte “felépített, hamis vallomásról van szó”, amit az is bizonyít, hogy a tanú – aki egyetlen alkalommal járt a mulatóban – VIP-boxként írta le a helyet, ahol a társaság ücsörgött, ezt a kifejezést pedig csak egy vádlott használta az ügy során.

A Szerémi úti pénzszállítórablás kapcsán hangsúlyozta: itt “csupán Czibere Attila összevissza beszéde” szól védence ellen.

A Pest Megyei Bíróság 2010. június 1-jén első fokon egy vádlottat életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a különösen nagy értékre, bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt indult perben. Ketten 20 év fegyházbüntetést kaptak, több vádlottra 1 év és 18 év közötti szabadságvesztést szabtak ki.

Az első fokú döntés a vádlotti társaság számlájára írt a 2000-es évek elején elkövetett, a Mol százhalombattai finomítóját 100 milliós nagyságrendben megkárosító olajlopásokat. Megállapította azt is, hogy a bűnszervezet több tagja hogyan jutott el a védelmi pénzek szedésétől a nagy tételű olajlopásig, a diósdi kettős gyilkosságig, valamint a pénzszállító autók és bankfiókok elleni támadásokig.