A kormány szerint jogilag vitatható az Európai Bizottság javaslata

2012.02.22. MTI

A kormány szerint az Európai Bizottság zárolási javaslata megalapozatlan, méltánytalan, jogi szempontból vitatható és ellentétes az alapszerződések szellemével, "hiszen egy jövőben feltételezett esemény miatt akar megállapítani szankciót".

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Giró-Szász András kormányszóvivő így reagált az MTI-hez eljuttatott közös közleményében arra, hogy az Európai Bizottság azt javasolja: jövő januári hatállyal függesszék fel 495 millió euró - mai árfolyamon 142 milliárd forint - Magyarországnak szánt kohéziós, vagyis felzárkóztatási támogatási összeg folyósítását, mert az ország nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit.

A magyar kormány álláspontja szerint azonban - mint az a két szóvivő szerdai közleményében olvasható - a tények azt bizonyítják, hogy a kabinet gazdaságpolitikája jó irányba viszi Magyarországot, hiszen "a tavalyi évi gazdasági növekedésünk meghaladta mind az egész Európai Unió, mind az euróövezet növekedési ütemét, miközben folyamatosan csökkentjük a múlt örökségeként itt maradt államadósságot".

Szijjártó Péter és Giró-Szász András azt írta: a kormány megalapozatlannak és méltánytalannak tartja a Magyarországnak szánt kohéziós kötelezettségvállalások 2013-tól történő részleges felfüggesztésére tett európai bizottsági javaslatot. Álláspontjuk szerint érthetetlen, hogy a bizottság "miért hagyta figyelmen kívül a tényeket", így azt, hogy Magyarország költségvetési hiánya - az Európai Unióhoz való csatlakozása óta először - 3 százalék alatt volt 2011-ben, és 3 százalék alatt lesz az idén is, amellyel az ország a nyolcadik legalacsonyabb hiányt tudhatja magáénak az unióban.

Hozzáteszik, hogy mivel az Európai Bizottság a 2013-as költségvetési hiányt 3,25 százalékra becsülte, a kormány újabb intézkedéseket hozott, amelyek 0,4 százalékkal csökkentik a jövő évre várt deficitet, így az szintén 3 százalék alatt marad. Ezen döntésekről Orbán Viktor miniszterelnök tájékoztatta az Európai Bizottság elnökét, José Manuel Barrosót - jegyzik meg, úgy összegezve, hogy a kormány minden, a vonatkozó EU-s elvárások és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges döntést meghozott, s természetesen továbbra is kész a folyamatos konzultációra az Európai Unió intézményeivel.
 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI BIZOTTSÁG
EURÓPAI UNIÓ
KORMÁNYZAT