Öt civil szervezettel egyeztetett csütörtökön az új büntető törvénykönyvről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium.

A szaktárca közleménye szerint a társadalmi egyeztetésen Gáva Krisztián közjogi jogalkotásért felelős helyettes államtitkár fogadta a Társaság a Szabadságjogokért, az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda, valamint a Háttér Társaság a Melegekért szervezet képviselőit.

A megbeszélésén elsősorban a “gyűlölet-bűncselekmények” és a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények jogi szabályozásának kérdéseiről esett szó. Az egyeztetést követően a civil szervezetek szakmai javaslataikat hamarosan írásban is eljuttatják a minisztériumhoz.

Az új büntető törvénykönyv tervezete három hete érhető el a kormányzati oldalon, március 9-ig véleményezhetik a civil és szakmai szervezetek. A társadalmi egyeztetés során beérkezett érdemi javaslatok feldolgozását követően a törvénytervezet várhatóan március végén kerül a kormány, majd áprilisban az Országgyűlés elé – zárul a szaktárca közleménye.