A jogászképzés jövője

2012.02.24. Jogi Fórum/ Dr. Antal Attila

A felsőoktatás átalakítása nyomán radikálisan csökkentek az államilag finanszírozott jogász-keretszámok. Erről és a jogászképzés jövőjéről kérdeztük Homoki-Nagy Máriát, Berke Gyulát és Völgyesi Leventét.

A felsőoktatás és közoktatás átalakítása komoly kihívást jelent a második Orbán-kormány számára és a reformok tartalma, valamint a bevezetés módja is számos érdekes jogi csemegét tartogathat. Az alapvető jogok biztosa szerint sérülnek a felsőoktatási felvételi előtt álló fiatalok jogai, mert a feltételek változása miatt mindössze két hetük maradt arra, hogy újragondolják lehetőségeiket, és életre szóló döntést hozzanak. Sőt akár az uniós jogba is ütközhet és a közösségi célkitűzésekkel is szembemehet a magyar felsőoktatási törvény azon rendelkezése, amely az államilag finanszírozott tanulóknak ír elő kötelező magyarországi munkavégzést. A legnagyobb meglepetést azonban az államilag finanszírozott hallgatói keretszámok megállapítása okozta, hiszen kiderült, hogy 2012-ben mindössze 100 jogász képzését állja a költségvetés, méghozzá két jogi karon, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. 2012. február 14-én Hoffman Rózsa kijelentette a parlamentben, hogy „Igen, nemzeti a Fidesz oktatáspolitikája, mert a nemzet javát akarja szolgálni, az ország fölemelkedését, ezt pedig köztudottan nem jogászokkal, nem kommunikációs szakemberekkel, nem szociológusokkal lehet felgyorsítani, hanem műszaki, természettudományos és informatikai végzettségű szakemberekkel.”

Mindez alkalmat adhat arra, hogy átgondoljuk a hazai jogászképzés eddigi céljait, lehetőségeit és persze a képzési struktúra esetleges problémáit, reflektálva a kialakult helyzetre és a keretszámokra, végtére is a jogászképzés jövőjére. Ezekről a problémákról, dilemmákról kérdezte meg a Jogi Fórum Dr. Homoki-Nagy Mária egyetemi tanárt, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara Magyar Jogtörténet Tanszékének vezetőjét a Dr. Berke Gyula egyetemi docenst, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánját és Dr. Völgyesi Leventét, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának adjunktusát, felvételi irodavezetőt.

Jogi Fórum: 2012 valódi fordulatot hoz majd a jogászképzésben is. Ön szerint mi jellemezte a jogászképzés eddigi struktúráját? Igaz-e az az általános képzet vagy tévképzet, hogy „Dunát lehet rekeszteni annyi jogásszal”, amennyit a legutóbbi időkig képeztek a hazai jogi karok?

Homoki-Nagy Mária: Általános nézet, hogy a jogászképzésben túlképzés van. Ha azt nézzük, hogy nyolc jogi kar évente hány hallgatónak ad nappali és levelező tagozaton jogász diplomát, akkor mondható az, hogy ez sok. Ugyanakkor azt elfelejtjük, hogy a levelező tagozatos hallgatóink jelentős része munkahellyel rendelkezik, így ők a munkaerő piacon újként nem jelentkeznek. Ugyanakkor, ha csak a saját egyetememet az SZTE-et nézem, akkor a diplomás pályakövetés során egyértelműen megállapítható, hogy az SZTE ÁJTK által kiadott diplomával rendelkezők kb. 60%-a féléven belül, 95%-a egy éven belül elhelyezkedik, s ami talán ennél is fontosabb, meg is marad a munkahelye hosszabb távon. Az egy egészen más kérdés, hogy az ügyvédi kamarák állítása szerint túl sok ügyvéd van. Ezt a kérdést viszont már a szakmának kell megvitatni, hogy kit, milyen diplomával vesz fel „ügyvédbojtárnak”. Nagyobb gondot inkább abban látok, hogy Magyarország gazdasági élete nem fejlődik olyan mértékben, hogy a gazdasági területre szakosodott jogászokat kellő munkával el tudná látni.

Berke Gyula: Ami a „fordulatot” illeti, arról ez idő szerint csak annyit tudunk (majdnem) bizonyosan mondani, hogy az állam által finanszírozott hallgatók száma drámaian csökken. Ennek a hatásait – véleményem szerint – nagyon nehéz prognosztizálni, akár a majdan beiratkozó létszám, akár a finanszírozás, akár a hallgatók minősége, akár a karok tevékenységére gyakorolt hatása stb. tekintetében. A jogászképzés strukturális jellegzetessége az, hogy – az elmúlt két évtized igen jelentős kereslete nyomán – nagyon nagy képzési kapacitások alakultak ki a nyolc karon (kilenc képzési helyen), ráadásul azt is meg merném kockáztatni, hogy a hazai viszonyaink között igen magas minőségben. Ekkora kapacitásokra a jogász képzésben valószínűleg nincs szükség. Más oldalról: az ismert ún. pályakövetéses vizsgálatok nem igazolják vissza, hogy a jogász diplomával súlyos elhelyezkedési nehézségekkel szembesülnének a hallgatók. (Ilyen adatokra a közelmúlt kormányzati döntéseinek előkészítése során sem utaltak.) Ennél nagyobb probléma, hogy megalapozottnak mondható munkaerő-piaci prognózisok sem állnak rendelkezésre. (Ilyeneket a kormányzati döntések előkészítése kapcsán sem ismerünk.)

Völgyesi Levente: Én úgy gondolom, hogy a 2012. esztendő nem hoz fordulatot a jogászképzésben. Az eddiginél többen fognak fizetni a képzés igénybevételéért, de ez tantárgyi vagy egyéb reformot nem hoz magával. Ügyvédből valóban sok van, de jogászból nem. Legfeljebb az mondható el, hogy diplomásokból van sokkal több, mint ez megszokott volt Magyarországon, de ezen belül a jogászok számaránya számottevően nem növekedett. Az tény, hogy egy jó állásért meg kell küzdeni, s ez szokatlan a régebbi generáció képviselői számára, mert valóban elmúlt az az idő, hogy a diplomaszerzést követően tárt karokkal várta a végzőst egy biztos és jól fizető állás. Ráadásul azt is tudomásul kell venni, hogy egy jó állás megszerzéséhez egyéb kvalitásokkal is rendelkezni kell (pl. nyelvismeret), nem elegendő a diploma puszta léte. Az ELTE ÁJK joghallgatói el tudnak helyezkedni, s ez akkor is igaz, ha a jó állásért bizony rengeteget kell kilincselni, nem jön házhoz az állásajánlat.

JF: Ön szerint volt-e, s ha igen akkor mi, rendszerszintű probléma a jogászképzéssel?

H.N.M.: A jogászképzéssel nincs rendszerszintű probléma. A képzés tartalmát az adott karoknak módjában állt és áll olyan mértékben újítani, ami a 21. században is megfelel. A problémát abban látom, hogy a 90-es években, amikor jobban kinyíltak az egyetemek kapui, elsősorban a társadalomtudomány, és a jogászképzés területére volt lehetősége a középiskolásoknak bejutni. Ekkor kezdődött a tömegképzés, ami e területen csapódott le. A tömegképzés önmagában együtt jár azzal, hogy adott területen úgy tűnik, túlképzés van. Azt kevésbé szeretik vizsgálni, hogy a középiskolai oktatást miért változtatták meg úgy, hogy a természettudományos képzés óráit lecsökkentették. Így esélyt sem adnak a középiskolai diákok egy jelentős részének, hogy e terület iránti érdeklődésük kiteljesedjen. Óhatatlanul azt gondolta ez a korosztály, hogy ha nem megy műszaki vagy természettudományos képzési területre, akkor a jogot könnyebb elvégezni.

B.Gy.: „Rendszerszintű” problémára a fenti kérdésnél utaltam, de ahogy jeleztem, sem a tényleges helyzetre, sem a prognózisokra vonatkozóan nem ismerek megbízható elemzéseket. (Tulajdonképpen csak a PTE hallgatói követéses vizsgálatát ismerem, amelyre az a megállapításom támaszkodik, hogy nem látok komoly elhelyezkedési nehézségeket.) Úgy tűnik egyébként, hogy a „rendszerszintűként” felfogott probléma az volt, hogy a budapesti ügyvédi kar – nem egészen megalapozatlanul – olyan nyomást érzékelt a saját piacán, amelynek megszüntetésére már évek óta törekszik. Néhány év múlva kiderül, hogy a finanszírozás változtatása ezt a célt sikerrel szolgálta-e. (Valószínűleg nem.)

V.L.: Évszázadok óta folyik a vita, hogy a jogászképzés inkább elméleti legyen (a mai vádak szerint túlságosan is elméleti) vagy gyakorlati ismereteket nyújtson. Erről mindig is folyt a vita és mindig is fog folyni. Az ELTE ÁJK új tanrendje igyekezett több gyakorlati ismereteket nyújtó modult beépíteni a rendszerbe, ennek hatása csak jó pár év múlva érezhető majd a munkaerőpiacon.

JF: Hogyan érinti a radikális létszámcsökkentés a jogászképzés jövőjét? Mikor látszanak majd ennek a következményei?

H.N.M.: Miképpen érinti a létszámcsökkentés a jogászképzést azt nem tudom. Félelmeim vannak. Jelenleg is hallgatóink jelentős százalékban költségtérítéses hallgatók. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ha kizárólag önköltséges hallgatót vehetünk fel az osztatlan jogászképzésre, akkor a legtehetségesebbek fognak bekerülni. Nem biztos, hogy a tehetséges diákok szülei anyagilag képesek lesznek vállalni gyermekük taníttatását. A következményei néhány év múlva lesznek igazán lázhatók.

B.Gy.: A következmények – mint említettem – nehezen becsülhetők. A radikális (finanszírozott) létszámcsökkentés közvetlen hatása az, hogy a budapesti karok ez évben először nem jutnak hozzá az eddig megszokott több száz finanszírozott hallgatóhoz. (Költségtérítéses hallgatók tekintetében várhatóan nem lesznek gondjaik.) A vidéki karok ehhez az elmúlt években – csendben – hozzászoktak és igyekeztek különböző alkalmazkodási stratégiákat kidolgozni és megvalósítani. (Mellékesen: el nem tudom képzelni, hogy miféle „felsőoktatás-politikai” megfontolás állott annak a döntésnek a hátterében, hogy az amúgy is kiemelkedő piaci pozícióban lévő fővárosi karok kapják meg a néhány finanszírozott férőhelyet. Ha esetleg az, hogy vidéki karokat kellene bezárni, úgy ennek ez a legalkalmatlanabb módja.) A következmények egyébként két-három év múlva látszanak csak és hatásukat öt-tíz éves távlatban fejtik ki igazán, amint ezt az elmúlt évtizedben is tapasztalhattuk. Ezért is anakronisztikus a rendszerváltás óta tapasztalható jelenség, hogy minden kormányzat reflex-szerűen felsőoktatás-politikai változtatásokat eszközöl. (A felsőoktatás jogi szabályozásának változásai szinte vetekszenek a gazdaságot érintő törvényekével vagy az adójogszabályokéval.)

V.L.: Nincs radikális létszámcsökkentés. Kevesebb államilag támogatott hely van, de aki jogász akar lenni, az meg fogja finanszírozni a tanulmányokat. Ha a diákhitel rendszer szinte automatikusan a Diákhitel Központ számlájáról az egyetem számlájára utalja a költségtérítés, illetve tandíj összegét, a hallgató csupán a végzését követő egynéhány esztendő elteltével szembesül majd ennek valós terheivel. Magyarországon eddig is jelentős volt a hitelfelvevők aránya, várható, hogy a társadalom úgy fog vélekedni, hogy a felsőoktatásba fektetni jó üzlet, hasznosabb, mint a fogyasztási cikkek vásárlása. Természetesen ez egy kényszerű választás lesz a családok részéről, de a nem-tanulásnál, vagy az állam által támogatott, de a hallgató-jelölt által nem preferált szak erőltetésénél biztosabb jobb.

JF: Befolyásolhatja-e a változás a hazai jogi karok státuszát? Ha provokatívan akarom feltenni a kérdést, akkor szűnhetnek-e meg karok?

H.N.M.: Kicsit provokatív kérdésre provokatív lehet a válasz: osztatlan jogászképzés szűnhet meg, ha nem lesz annyi önköltséges hallgató, ami a fenntartást indokolttá teszi. Ehhez azonban a teljes finanszírozást is látni kell, nemcsak az államilag finanszírozott illetve az önköltséges keretszámokat.

B.Gy.: Középtávon kar(ok) megszűnésével minden bizonnyal számolni kell.

V.L.: Ez attól függ, hogy az adott karnak hány jelentkezője lesz, fel tudják-e tölteni a létszámkeretet. Ha a kar nem tudja eltartani önmagát, akkor az egyetemnek kell eldöntenie, hogy szüksége van-e jogi karra, illetve ha ez az egyetem erejét is meghaladja, akkor kérdés, hogy tudnak-e külső forrásokat bevonni (város, megye, vállalkozók stb.), amelyek hosszabb távon is vállalják a deficites képzés terheit.

JF: Mire számít az önköltséges hallgatói létszámok tekintetében?

H.N.M.: Valószínű csökkeni fog a hallgatói létszám, ami önmagában nem baj, ha ez a diploma minőségének a megtartásával, sőt növelésével jár.

B.Gy.: Az eddigi (kb. fél évtizedes) tapasztalataim arra mutatnak, hogy további csökkenés várható, de korántsem olyan arányú, mint a kormány döntése nyomán finanszírozott létszám tekintetében. A finanszírozásban megnyilvánuló kormányzati álláspont inkább valamiféle jövőre irányuló törekvést tartott szem előtt, mintsem a tényleges keresleti viszonyokat. (Másként: az évek óta mutatkozó nagyon nagy kereslet ellenére az állam nem kívánja támogatni ezt a társadalmi igényt, ugyanakkor ez nem csökkentette drámaian az érdeklődést a szak iránt. Ez arra is rámutat, hogy a finanszírozási típusú kormányzati döntésekkel csak korlátozottan lehet befolyásolni a „piaci” viszonyokat. Még másként: hiába próbálunk a finanszírozási rendszeren keresztül bizonyos szakokat, illetve képzési területeket preferálni, a piac erre csak korlátozottan fogékony. A jelentkezők döntéseit számos más körülmény is befolyásolja. Pl.: hiába igyekszünk a pedagógus pályára irányítani a finanszírozás révén hallgatókat, ennek a pályának a munkaerő-piaci várakozásai (megítélése) olyan rossz, hogy ez az igyekezet javarészt eredménytelen marad. Lehetne folytatni a sort mérnökökkel, informatikusokkal, orvosokkal stb.).

V.L.: ELTE ÁJK 2012-ben 50 államilag támogatott és 400 önköltséges hallgatót fog felvenni. Tavaly ez a számarány majdnem a fordítottja volt. A változásnak nem örülünk, de ezzel kell együtt élnünk.

JF: A 2012/2013-as tanév leendő tapasztalatai alapján várhatjuk-e azt, hogy a kormányzat felülvizsgálja álláspontját?

H.N.M.: Minden megtörténhet, de ezt elsősorban nem a keretszámokkal összefüggésben várom. Sokkal inkább várom annak a jogszabálynak a megjelenését, amiben azt szabályozzák, hogyha önköltséges képzésben vesz részt a hallgató, s végzését követően állami szolgálatba lép, akkor visszafizetik az önköltséget: ahogy ezt államtitkár asszony nyilatkozta. Ennek semmilyen konkrét feltételeiről nem tudunk, s a szóban elhangzottakra nem lehet építeni.

B.Gy.: Erre nem számítok a közeli jövőben. Azt is hozzá kell tennem ehhez, hogy egyes felsőoktatásért felelős politikusok utóbbi időszakban tett nyilatkozatai megdöbbentő tájékozatlanságról és kínosan idejétmúlt szemléletről tesznek tanúságot (kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt).
V.L.: Nem tartom valószínűnek, legalább is nagyságrendekben nem.

JF: Versenytársa lehet-e a jogászképzésnek a nemrég létrejött Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amely deklaráltan arra jött létre, hogy a hallgatóit az állami szférában juttassa álláshoz? Bekövetkezhet-e az, hogy a jogi karok hallgatóit elsősorban a magánszféra, míg az új egyetem végzettjeit az állami és önkormányzati szféra „szívja fel”? Ki lehet küszöbölni az állam „jogászigényét”?

H.N.M.: A Nemzeti Közszolgálati Egyetem három korábbi felsőoktatási intézménynek a jogutódja. Ezek közül az egyik, a régi Államigazgatási Főiskola, amely a 2000-ben megvalósult integráció után a Corvinushoz került. Most onnan vitték el, s lett az új egyetem egyik kara. Az Államigazgatási Főiskola mindig is az állami szférának, elsősorban a közigazgatásnak képzett jogászokat. A bírák, ügyészek, a közjegyzők és az ügyvédek utánpótlását, mindig az egyetemek Jogi Karai képezték. Ez ma is így van, meg kell nézni a képesítési és kimeneti követelményeket, mit kell teljesíteni egy közigazgatási szakembernek és mit a jogászi hivatásrend más tagjainak. A közigazgatás területén lehet, hogy a jogász végzettségűek kezdetben hátrányba kerülnek, de a több évtizedes tapasztalat az, hogy a közigazgatási képzettséggel rendelkezők jelentős százalékban az Állam- és Jogtudományi Karok levelező tagozatára jelentkeznek, hogy a jogi végzettséget megszerezzék.

B.Gy.: Ez a veszély reális, egyszerűen annál fogva, hogy a jövőbeli többé-kevésbé biztos elhelyezkedésnek komoly vonzereje van/lesz. Ez minden bizonnyal azzal is jár, hogy a képzési terület iránt érdeklődők jelentős részben próbálnak majd bejutni a NKE-re. Azon persze lehetne polemizálni, hogy egy ekkora (és a tervek szerint csökkenő) közigazgatásra kellett-e önálló egyetemet alapítani és ez milyen hatásokkal járhat, ám ez a társadalmi/szakmai vita nem zajlott le. Én egyébként ezzel az elképzeléssel nem értek egyet. Sokkal inkább megfordítottam volna a folyamatot: nem közigazgatási – egyetemi rendszerű - alapképzést folytatnék, hanem más alapképzésben végzetteket képeznék ki a közigazgatási tevékenységre. Látható, hogy most nem ez a koncepció uralkodik. Úgy gondolom, hogy a kialakult „francia” mintájú megoldás alapvető félreértésen alapul.

V.L.: Ez az állapot annyira mesterséges lenne, hogy nem tartom valószínűnek. Egy rendészeti jellegű végzettséggel is lehet pl. egy biztonsági magáncégnél vezető álláshoz jutni, illetve a jogi karok hallgatói között is lesznek olyanok, akiket ismereteik vagy ismeretségük eleve közfeladatokat ellátó intézményekben történő elhelyezkedésre predesztinál.

  • kapcsolódó anyagok
JOGÁSZKÉPZÉS
JOGI KAROK
FELSŐOKTATÁS