A Szíriával szembeni szankciós intézkedések megszigorításáról döntöttek hétfői ülésükön az EU-országok diplomáciai irányítói – közölték Brüsszelben.

Uniós források korábbi tájékoztatása szerint a szíriai ellenzékkel szemben brutális erőszakkal fellépő damaszkuszi rezsim hét további tagjával bővül az uniós beutazási tilalommal, valamint vagyonzárlattal sújtott szíriai személyek köre, miközben egy nevet levesznek erről a feketelistáról. Gazdasági jelentőségét illetően az új intézkedések közül kiemelkedik a szíriai központi bank Európában elérhető javainak befagyasztása.

A korábban, még tervezési szakaszban ismertetett szigorító lépésekhez tartozik emellett, hogy kitiltják a szíriai teherszállító repülőgépeket az EU-országok repülőtereiről, továbbá megtiltják a szíriai arannyal és drágakövekkel való kereskedést.

Előzetes értesülések szerint a Szíriáról szóló állásfoglalás-tervezetben az Európai Unió felszólítja a közel-keleti ország ellenzékét az egységre, valamint arra, hogy tartsa tiszteletben minden kisebbség jogait. Ez utóbbi kitételt az indokolja, hogy értesülések szerint a szunnita lázadók kegyetlenkednek az elfogott alavitákkal. Az alavita kisebbség számít a mostani damaszkuszi rezsim fő hatalmi támaszának.

A tanácskozáson – amelyen Magyarországot Martonyi János külügyminiszter képviseli – politikai vitát folytatnak a Belgrád és Pristina közötti dialógusról, illetve Szerbia uniós tagjelöltségéről. A tagországok külügy-, illetve európai ügyi miniszterei kedden – immár nem a szűkebb értelemben vett külpolitikai kérdéseket áttekintve, hanem az úgynevezett általános ügyek tanácsaként eljárva – döntenek arról, hogy támogassák-e az EU-tagjelölti jogállás megadását Szerbiának.

Múlt pénteken Szerbia és Koszovó között megállapodás jött létre a regionális és nemzetközi tanácskozásokon való koszovói részvétel mikéntjéről, valamint a szerb-koszovói “elválasztó vonal” integrált ellenőrzéséről. E megállapodás annyira derűlátó visszhangokat váltott ki a szerb tagjelölti státus esélyeit illetően, hogy Boris Tadic szerb elnök máris úgy döntött: ezen a hétfőn és kedden Brüsszelben tesz látogatást, ahol megbeszélést folytat Catherine Ashtonnal, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével, valamint Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével.

Szerepel a hétfői EU-külügyminiszteri tanácskozáson a Fehéroroszországgal szembeni szankciók megszigorítása is. Diplomáciai forrás szerint 21 további magas rangú rendőrtisztet, illetve igazságügyi tisztségviselőt – az ellenzékkel szemben alkalmazott elnyomásban való személyes, tevőleges részvétel miatt – felvesznek az EU-vízumtilalommal, illetve vagyonbefagyasztással sújtott fehérorosz személyek listájára.