Pénteken hirdet ítéletet a Pécsi Törvényszék a két halálos áldozatot követelő, 2008. novemberi pécsi kézigránátos gyilkosság vádlottjainak perében.

Hajdu István, a törvényszék szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére közölte, hogy az ügyben az első fokon eljáró bíróság a bizonyítást a közelmúltban lezárta, a perbeszédek elhangzottak, így a határozathirdetés következik.

Az ügyészség három férfit és egy nőt előre kitervelten, több emberen elkövetett emberöléssel vádol a 2010 májusában kezdődött büntetőperben. Egyikük felbujtóként, ketten társtettesként, egy bűnsegédként működött közre a bűncselekmény elkövetésében. A vádlottak az eljárás során tagadták, hogy ők végeztek volna az áldozatokkal, és egymást tették felelőssé a történtekért.

Az ügyész a három férfira életfogytiglani szabadságvesztés kiszabását kérte a bíróságtól azzal, hogy legkorábban harminc év múlva kerülhessenek feltételesen szabadlábra. A nő esetében határozott időtartamú börtönbüntetés kiszabását indítványozta. A védők a vádlottak felmentését kérték.

Pécsen 2008. november 18-án éjjel dobtak kézigránátot a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba. A vádirat szerint a korábban rendőrként dolgozó Bogdán János és testvére, Bogdán Jenő egykori kővágószőlősi roma kisebbségi képviselő még az év nyarán állapodott meg abban, hogy megleckéztetik a szomszédjukat, akivel régóta haragban álltak.

A sértett éjjelente rendszeresen hangosan hallgatott zenét az autójában, kutyája pedig többször megkergette a szomszédban lakó Bogdán János gyerekeit és vendégeit. Amikor Bogdán János mindezt szóvá tette neki, a későbbi sértett megfenyegette, hogy megöli őt és családját.

Bogdán János és Bogdán Jenő felkereste Alsószentmártonban Balogh Sándort, hogy kézigránátot szerezzen tőle. A gránátért 50 ezer forintot fizettek.

A vádirat szerint Bogdán Jenő és Balogh János élettársa, Orsós Zsanett 2008. november 18-án együtt ment el, hogy a robbanószerkezetet bedobják az utcafronti ablakon keresztül a ház hálószobájába. Arra azonban, hogy konkrétan melyikük követte el a bűncselekményt, nem derült fény.

A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a helyiségben tartózkodó férfi és élettársa a helyszínen meghalt, a szobában tartózkodó gyermekek nem sérültek meg. A kicsiket a másik helyiségben tartózkodó nagyobbik lány vitte el a halott szülők mellől és ő értesítette a rendőrséget.

A rendőrség 2009 februárjában fogta el a testvérpárt, mint a bűncselekmény feltételezett elkövetőit, társaik később kerültek rendőrkézre. A nyomozók a rasszista indítékot már a tett után nem sokkal kizárták.