Az EU 35,5 milliárd eurót szabadított fel Görögország számára

2012.03. 9. MTI

Az eurózóna pénzügyminiszterei pénteken úgy döntöttek, hogy 35,5 milliárd eurót folyósítanak Görögország számára a 130 milliárd eurós mentőcsomag első részleteként.

Aznap tartott távhívásos megbeszélésüket követően a miniszterek azt is kifejezésre juttatták, hogy Görögország teljesítette a feltételeket, és rövidesen jóváhagyják a fennmaradó összeg átutalását is.

Korábban a görög kormány bejelentette, hogy a magánhitelezők hozzájárultak, hogy - az úgynevezett kollektív fellépési záradék hatását is beszámítva - a birtokukban lévő görög szuverén adósság 95,7 százalékára követelésállományukat 53,5 százalékkal csökkentett névértéken és kedvezőbb feltételekkel hosszúlejáratú kötvényekre cseréljék.

Cserébe ezek a befektetők 30 milliárd euró erejéig az eurózóna által garantált rövid lejáratú kötvényeket kapnak.

Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök, az euróövezeti országok pénzügyminiszteri csoportjának vezetője közleményében üdvözölte az adósságcserével, illetve a görög konszolidációs program végrehajtásával kapcsolatos fejleményeket, de a csoport nevében sürgette Athént, hogy továbbra is tartson ki az egyeztetett program mellett, és folytassa a kiigazításhoz szükséges erőfeszítéseket.

A miniszterek megerősítették annak fontosságát is, hogy Görögországban tovább erősödjék az intézményrendszer képessége a konszolidációs folyamat kiteljesítéséhez.

Mint Juncker fogalmazott, az Eurócsoport döntésére bátorítólag hatott a magánszektor nagyarányú részvétele az adósságcserében. A miniszterek azt is tudomásul vették, hogy Athén két héttel meghosszabbította a kötvénycsere határidejét, és reményüket fejezték ki, hogy ezalatt még tovább fog emelkedni a részvétel.

Az euróövezeti miniszterek értésre adták, hogy számítanak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jelentős arányú hozzájárulására a Görögország javára induló második mentőcsomaghoz. Az IMF a tervek szerint jövő héten határoz erről.

Üdvözölte a görög kötvénycsere sikerét Olli Rehn, az Európai Bizottság pénzügyi felelőse is. Hangoztatta, hogy a magánszektor részvétele elengedhetetlen ahhoz, hogy a görög adósság fenntartható méretű maradjon a jövőben, így a euróövezet pénzügyi stabilitásához is.

Ő is arra szólította Athént, hogy folytassa a közösen kidolgozott program szigorú végrehajtását.
 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
EURÓPAI UNIÓ
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK