A megelőző távoltartás gyakorlati alkalmazásának problémái a bíróságok szemszögéből

2012.03.13. Jogi Fórum / dr. Mantz-Kelemen Kata Réka

"A család a társadalom természetes és alapvető egysége, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére."

A családon belüli erőszak fogalma, specifikus vonásai

"A család a társadalom természetes és alapvető egysége, és joga van a társadalom, valamint az állam védelmére." – deklarálta az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata. A családra a magánszféra helyszíneként tekintünk, és egy olyan közösségi formát értünk alatta a hétköznapi szóhasználatban, amelyben a vérségi, vagy jogi kapcsolat (házasság, örökbefogadás) folytán összetartozó tagok együttműködésben és szeretetben, egymás iránti szolidaritásban, egymásnak kiszolgáltatottan, ugyanakkor egymásért felelősen élnek, és mint ilyet, a biztonság megtestesülésének tekintjük.

Amennyiben egy ilyen zárt, kis közösségben az egymásra utaltan élő emberek között felüti a fejét az erőszak, az agresszió, a biztonságból rettegés lehet, az egymás iránti felelősségből egyoldalú manipuláció, a szeretet pedig könnyen átalakulhat elviselhetetlen „terrorrá”. Egy ilyen helyzetben egyértelmű, hogy az államnak a jog eszközeivel „be kell néznie a zárt ajtók mögé”, vagyis az élethez, és testi épséghez, valamint az egészséghez való jognak elsőbbséget kell élveznie a privát szféra védelmével szemben.

A családon belüli erőszak összetett jelenség, nincs egységesen elfogadott meghatározás arra nézve, hogy pontosan milyen cselekmények minősülnek ebbe a körbe tartozónak. Van olyan álláspont, amely már a büntetőjogi szempontból nem értékelhető, enyhébb pszichológiai erőszak megnyilvánulásait, vagy a szimpla elhanyagolást is a fogalomkörbe vonja, mások a „nullum crimen sine lege” elvének megfelelően csak olyan cselekményeket tartanak elfogadhatónak jogi szempontból erőszakként meghatározni, amelyek megvalósítják a Büntető Törvénykönyv valamely tényállását. Ennek megfelelően vitás, hogy szükséges-e önálló delictumként meghatározni és szabályozni a családon belüli erőszakot, ugyanis a jelenlegi szabályozás is szankcionálja az összes e körbe vonható erőszakos magatartást, ezért egy új bűncselekmény bevezetése könnyen dogmatikai problémákat okozna.

Van olyan megközelítés is, amely szerint igenis indokolt lenne az önálló bűncselekményi meghatározás, mert a családon belüli, hozzátartozók közötti erőszaknak számos olyan sajátos vonása van, amely megkülönbözteti azt más, egyszeri erőszakos cselekményektől.

  • Jellemzően gender-specifikus, vagyis a bántalmazók többségben férfiak, a bántalmazottak pedig nők. Ez egyrészt biológiai-anatómiai okokra vezethető vissza, hiszen a férfiak egyszerűen erősebbek a nőknél, másrészt vannak szociokulturális okai is, hiszen – nem is túl régen – a családfő által alkalmazott bántalmazás teljesen elfogadott volt. (Gondoljunk csak az „Asszony verve jó”, vagy „Kell a gyereknek egy-két jól irányzott pofon, engem nadrágszíjjal vert az apám, ezért lett tisztességes ember belőlem.” jellegű, még ma is gyakran hallott, nagyon kártékony álbölcsességekre.) Természetesen előfordul az is, hogy férfi a bántalmazott, de ez az esetek 5%-át teszi ki.1 (Nem reprezentatív felmérés alapján meghatározott statisztikai adat.)
  • A bántalmazás ismétlődő, és idővel tipikusan eszkalálódik, vagyis egyre súlyosabb formát ölt. Egy olyan családban, ahol rendszeresen alkalmaz az egyik fél erőszakot, gyakran már annak kilátásba helyezése is elegendő a rettegéshez. „Sokszor elég a fenyegetés, vagy ismerős mozdulat, amelyet egy idő után már nem kell befejezni, a hatást akkor is eléri. Profánul azt mondhatnám, ha a kés megáll a levegőben, annak is ugyanannyi hatása van, mint annak, amelyik lesújt áldozatára. Itt végső cél az áldozat lelki ellenállásának megtörése.”2
  • A családon belüli erőszak ciklikus jelleget mutat. Lenore Walker (1979) a következő négy szakaszt különbözeti meg a folyamatban:
    1. A feszültség szakasz felépítése – ilyenkor történik az áldozat megalázása, pocskondiázása, folyamatos negatív minősítése, leértékelése, amelynek hatására az áldozat egyre inkább próbálja úgy alakítani a viselkedését, hogy az a bántalmazónak megfeleljen, próbálja a konfliktushelyzeteket elkerülni. (Többnyire sikertelenül.)
    2. A bántalmazás – ebben a szakaszban következik be az áldozat fizikai bántalmazása. „Az áldozat reakciói a menekülés, az ellenállás, és az erőszak tolerálása között ingadoznak. Az utóbbihoz egyre fokozottabban kapcsolódik az az érzése az áldozatnak, hogy kiszolgáltatott, amelyhez gyakran társul a halálfélelem, a tehetetlenség és a kontroll elvesztésének az érzése.”3
    3. A bűntudat és ragaszkodás fázisa (szokták „mézeshetek”-nek is definiálni) – a feszültség először alábbhagy, az elkövetők gyakran tesznek ígéretet, hogy ilyesmi soha többé nem fordul elő, fogadkoznak, hogy megváltoznak, szégyenkeznek a tetteik miatt, aggódnak, hogy elveszítik a partnerüket. Más bántalmazók ebben a fázisban is az áldozatra hárítják a felelősséget, de legalábbis „társfelelőssé” teszik őket. Az áldozat egyfelől fél a további fenyegetésektől és bántalmazásoktól, másrészt viszont reménykedik, hogy az elkövető valóban megjavulhat.
    4. A felelősség áthárítása – az elkövető felmenti magát a szégyen alól, tettei okaként külső tényezőkre hivatkozik. („Csak az alkohol miatt volt”, „Nem kellett volna kiprovokálnod.”, „Ideges vagyok, mert nincs munkám.” stb.) Az áldozat elfogadja a rá mért bűntudatot, legtöbbször még olyan érzése is van, hogy a bántalmazó indokainak a megértésével könnyebben el fogja tudni kerülni azokat a helyzeteket, amikkel „felidegesítheti” őt, meg fogja tudni akadályozni a következő bántalmazást. (Valójában nem tudja.)
  • A bántalmazás helyszíne többnyire a közös lakás, vagyis az erőszak a négy fal között, tanúk nélkül történik, amely egyfelől még inkább hozzájárul a hasonló cselekmények látenciájához, másrészt különösen tragikus, ha az ember az otthonában van kitéve folyamatos abúzusnak, mert elveszíti az egyetlen helyet, ahol megnyugodhat, feltöltődhet, vagyis az otthona megszűnik az intimitás helyszíne lenni.
  • A bántalmazott nő magatartása is gyakran mutat speciális, más bűncselekmények áldozatainak reakcióival nem összehasonlítható vonásokat. Hibásan járunk el, ha a folyamatos traumát átélő embertől olyan viselkedést várunk el, amit egy egyenlőségen alapuló emberi kapcsolatban elvárnánk. („Miért marad vele?”, „Miért ment vissza?” Miért hisz még mindig neki?” „Miért csak most tett bejelentést, ha már több éve tart ez a borzasztó állapot?”) Fontos, hogy aki a családon belüli erőszakkal munkája során kapcsolatba kerül, megfelelő képzésben részesüljön e vonatkozásban, hiszen a hatóságok általi rossz megközelítés, a szavahihetőség megkérdőjelezése csak fokozza az áldozatok elszigeteltség-érzését, s a bántalmazott elveszítheti bizalmát a külső segítségben, a következő abúzus során nem mer hatósági segítséget kérni.4
  • Különösen kiszolgáltatottá teszi a családon belüli erőszak áldozatait az a tény, hogy pont egy hozzájuk szorosan közel álló ember a bántalmazó, akinek többnyire több fronton is kiszolgáltatottak. (A nő például anyagilag erősen függ a partnerétől, az idős ember testi gyengesége, betegsége miatt ráutalt a gondozását elhanyagoló hozzátartozójára, stb.)
  • Nagyon nehéz az áldozatnak kilépni egy ilyen kapcsolatból, hiszen egyrészt egy rosszul sikerült menekülési kísérlet újabb bántalmazást eszkalál, másrészt gyakorta több szálon is összefonódott az élete a bántalmazóéval (közös gyerekek, közös lakás, közös cég, stb), így nagy eséllyel nem tudja őt örökre „kitörölni” az életéből.

Fentieket összegezve a családon belüli erőszak szociológia definíciójaként az alábbi meghatározást tartom a leginkább találónak: „A családi erőszak körébe tartozik minden olyan fizikai, pszichilógiai, szexuális vagy gazdasági természetű bántalmazás (abúzus) vagy fenyegetés, amelyet emberek jelenlegi, vagy már felszámolt családi, házastársi vagy intim kapcsolatban végrehajtanak annak érdekében, hogy hatalmaz és ellenőrzést gyakoroljanak.”

A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. ávi LXXII. törvény (a továbbiakban Hketv.) létrejöttének előzményei

Az előző részben kifejtettek értelmében Magyarországon is szükség volt arra, hogy a jogalkotók elismerjék, hogy a családon belüli erőszak létező jelenség, és nem tekinthető magánügynek. Ezt először a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégiáról szóló 45/2003 (IV.16.) OGY határozat állapította meg, majd ezt követően a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiájáról szóló 115/2003. (IX. 28.) OGY. határozat fogalmazta meg prioritásként a családon belüli erőszak megelőzésére vonatkozó stratégia mihamarabbi kidolgozását.

Ezt követően létrejött a távoltartás kényszerintézkedésének jogintézménye, amelyet a 2006. évi LI. törvény emelt be a Büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvénybe. A büntetőeljárásbeli távoltartás hiányosságainak, mint egy joghézagnak a betöltése céljából alkották meg a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény (a továbbiakban Hketv.), amely 2009. október 1 – én lépett hatályba. A jogszabály létrejötte körül számos alkotmányjogi vita merült fel, Az AB az 53/2009. (V. 6.) számú határozatában megállapította, hogy a családon belüli erőszak felszámolása érdekében alkotmányossági szempontból elfogadható lehet a távoltartás jogintézményének a büntetőjog körén kívül történő bevezetése, de másrészről azt is megállapította, hogy a távoltartás számos alapjogot - az érintett személyi szabadságát, mozgás és tartózkodási hely megválasztásának szabadságát - korlátoz, ezért a jogintézmény bevezetéséhez garanciális szabályok egyidejű megléte szükséges, és a jogszabálytervezetet több vonatkozásban is alkotmányellenesnek találta. (A hozzátartozó fogalmának meghatározása tekintetében, és az alapjogot korlátozó magatartás túl tág, és részben értelmezhetetlen meghatározása miatt.)

A megelőző távoltartás problémái jogalkalmazói szempontból

A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. ávi LXXII. törvény vezette be a megelőző távoltartás intézményét, amelyről a bíróság nemperes eljárásban dönt. A jogalkotó szándéka ezen jogintézmény megalkotásával nyilvánvalóan az volt, hogy gyors és hatékony védelmet lehessen biztosítani a családon belüli erőszak áldozatainak, de a jogszabály sajnos számos sebből vérzik.

1.) A hozzátartozók közötti erőszak meghatározása

A Hketv.1. § (1) bekezdése értelmében hozzátartozók közötti erőszaknak minősül a bántalmazó által a bántalmazott sérelmére megvalósított, a méltóságot, az életet, a szexuális önrendelkezéshez való jogot, továbbá a testi és lelki egészséget súlyosan és közvetlenül veszélyeztető tevékenység, valamint az ilyen jellegű mulasztás. Ezen meghatározás túlságosan tág, egyértelműen a jogalkalmazóra bízza annak tartalommal való megtöltését. A „súlyosan és közvetlenül veszélyeztető” kategória különösen nehéz döntés elé állítja a jogalkalmazót olyan esetekben, amikor például a bántalmazó férfi csak az anya ellen alkalmaz erőszakot, a gyerek(ek)kel szemben nem, ugyanakkor vitathatatlan, hogy egy kiskorú gyermek számára mindenképpen súlyos lelki traumát okozhat, ha az anyja bántalmazását végig kell néznie, ugyanakkor problémás, hogy ezen veszélyeztetés közvetlensége mely esetekben állapítható meg a gyermek irányába is biztonsággal.

2.) A bántalmazó és a bántalmazott köre

Az eljárás során a törvény bántalmazóról, és bántalmazottról beszél, amely megnevezés némiképp aggályos, hiszen eleve prejudikál. (A bírósági eljárásban a bírák javarészt a kérelmező-kérelmezett elnevezéseket használják.) A törvény 1. § (5) bekezdésében a Ptk. 685. § b.) pontjában meghatározott közeli hozzátartozókat és hozzátartozókat veszi alapul, de az alkalmazási körét kiterjeszti a volt házastársra, a volt bejegyzett élettársa, a gondnokra, a gondnokoltra, a gyámra és a gyámoltra is.

Sajnálatos módon a törvény nem veszi figyelembe, hogy manapság jóval magasabb a lazább élettársi kapcsolatok száma, és a volt élettársra kizárja az alkalmazhatóságot. (Ez a rendelkezés nincs összhangban a jogszabály szellemiségével, hiszen élettársak között is nagyon gyakran alakul ki – közös hitel, közös lakás, közös cég, stb. – kapcsán olyan helyzet, hogy a kapcsolat megszakadása után is kénytelenek együtt élni a régi közös ingatlanban, és ez a helyzet érzelmi szempontból nem sokban különbözik a volt házastárssal való együttéléstől.)

Szintén nem veszi figyelembe a jogalkotó azt a helyzetet, amikor – akár több generáció együttélése folytán – olyan személyek között valósul meg az erőszak, akik ebből a felsorolásból kimaradnak. (Sógor, vő, keresztapa, stb.)

A Hketv. 1. § (3) bekezdése előírja, hogy bántalmazó csak cselekvőképes hozzátartozó lehet. Ez a megszorítás bizonyos esetekben indokolatlan, hiszen egy cselekvőképességet korlátozó – különösen ha csak bizonyos ügycsoportok tekintetében áll fenn – gondnokság nem feltétlenül zárja ki a bántalmazó erőszak alkalmazására vonatkozó belátási képességét.

3.) A távoltartást elrendelő határozat tartalma

Ha a bíróság elrendeli a megelőző távoltartást, akkor a bántalmazó-kérelmezett köteles magát távoltartani a bántalmazott-kérelmezőtől, a bántalmazott életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól, a határozatban megjelölt más személytől, és tartózkodni attól, hogy a bántalmazottal közvetlenül és közvetve érintkezésbe lépjen.

A jogszabály nem foglalkozik a gyakorlatban sokszor előforduló speciális helyzetekkel, mint például ha a bántalmazó és a bántalmazott egy munkahelyen dolgoznak, vagy ingáznak és ugyanazon a buszon kénytelenek a munkahelyüket megközelíteni.
Problémát okozhat továbbá, hogy a jogszabály csak abban az esetben ad lehetőséget arra a bírának, hogy a bántalmazót a saját életvitelszerű tartózkodására szolgáló ingatlantól távoltartsa, ha a bántalmazott rendelkezik a szívességi lakáshasználaton kívül egyéb jogcímmel is az ingatlan használatára, vagy a bántalmazóval közös kiskorú gyermekét neveli. Az eljárási határidők rövidsége miatt bonyolult lehet az ingatlan használati viszonyainak tisztázása, különösen olyan esetekben, amikor a házastársak/élettársak az ingatlant a házastársi/élettársi vagyonközösség fennállása alatt szerezték (esetleg a lakáshitelt is közösen törlesztik), de az ingatlannyilvántartásba csak a bántalmazó van tulajdonosként bejegyezve, így ebben az esetben a közhiteles nyilvántartás sem segíthet a tulajdoni viszonyok gyors, megnyugtató tisztázásában.

4.) A felek meghallgatása

A Hketv. 15. § (1) bekezdésének előírása szerint a bíróság köteles az eljárás során legalább egyszer megkísérelni a felek személyes meghallgatását. Ezzel a rendelkezéssel kapcsolatban csupán technikai jellegű probléma, hogy nem mindig lehet megoldani, hogy a bántalmazó és a bántalmazott ne együtt, pár méterre egymástól kényszerüljön várakozni a néha órákig tartó eljárás alatt, és amíg a bíró meghozza és leírja a határozatot. A dolgozat első részében volt szó az úgynevezett „bántalmazott nő szindrómáról” (L. Walker), vagyis hogy az áldozat viselkedése a – nem egy esetben évekig tartó erőszak hatására – a bántalmazó jelenlétében megváltozik, nem mer beszélni, bezárkózhat, ezért a folyosón esetleg megfenyegetett, vagy ismételten megfélelmített bántalmazott az eljárás során ellentétes nyilatkozatokat tehet.

5.) Jogorvoslat

A Hketv. a megelőző távoltartás során meghozott határozattal kapcsolatban nem említi a fellebbezés, vagy más jogorvoslat lehetőségét, azonban a 13. § (2) bekezdésében rögzíti, hogy az eljárásra a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény szabályait háttérjogszabályként alkalmazni kell. Ezt a rendelkezést figyelembe véve a fellebbezés általános szabályai vonatkoznak a megelőző távoltartás során hozott határozat elleni jogorvoslatra, vagyis az erre nyitvaálló határidő 15 nap (+8 nap, mert az ellenérdekű félnek észrevételezésre a fellebbezést ki kell adni), ami nyilvánvalóan nincs összhangban a Hkétv. által megállapított extrém rövid határidőkkel. Nem beszélve arról, hogy a törvény 16. § (2) bekezdésének értelmében a bíróság a megelőző távoltartást legfeljebb 30 napra rendelheti el, vagyis nem kizárt az ettől rövidebb időtartam meghatározása, így pedig könnyen előfordulhat, hogy a fellebbezés még az iratok felterjesztése előtt okafogyottá válik, ami viszont megvalósíthatja a jogorvoslathoz való jog sérelmét. Meglátásom szerint a Hketv.-nek rendelkeznie kellene az általánosnál jóval rövidebb jogorvoslati határidőkről.

6.) Végrehajthatóság

A törvény legnagyobb hibájának tartom, hogy egyszerűen nem végrehajtható, hiszen a 16. § (6) bekezdése egyértelműen kimondja, hogy a határozatban foglaltak nemteljesítése esetén bírósági végrehajtásnak helye nincs, továbbá a Hketv. az előzetes végrehajthatóság tekintetében sem tartalmaz rendelkezést, holott egyértelmű, hogy a megelőző távoltartás jogintézménye csak ily módon érheti el a célját, hiszen hiába a gyors ügyintézés, az azonnali határozathozatal, és a rövid eljárási határidők, ha a meghozott határozat nem végrehajtható. A bírói gyakorlat a szankció-nélküliséget azzal igyekszik kivédeni, hogy határozatában figyelmezteti azt, akivel szemben távoltartást rendel el, hogy a végzésben foglaltak megsértésével szabálysértést valósít meg, amely miatt elzárással, vagy 150.000,- Ft pénzbírsággal is sújtható.

Záró gondolatok

Alapvetően úgy gondolom, hogy a megelőző távoltartás jogintézménye szükséges, és helye van a magyar jogrendszerben. Feltétlenül szükséges azonban a jogszabály átgondoltabb, precízebb megalkotása, hiszen ahogyan dr. Geréby Ágnes találóan megfogalmazta 2010-es tanulmányában: „A bíróságnak jogalkalmazónak kell lennie, nem pedig „titkos gondolatok” kitalálóinak.” A megelőző távoltartás egy olyan jogintézmény, amely valóban súlyosan korlátozza az érintett személy több alaptörvényben rögzített alapjogát, ezért nem megengedhető, hogy ennyi homályos, fekete folt legyen benne. A másik óriási probléma, hogy a családon belüli erőszak specifikus vonásait figyelembe véve kérdéses, hogy az a puszta tény, hogy a bántalmazó hozzátartozót bírósági határozat alapján 30 napra eltávolítjuk az áldozat közvetlen közeléből, vajon képes-e arra, hogy hathatós segítséget nyújtson. Elképzelhető, hogy az áldozat kicsit „fellélegezhet”, de nem hiszem, hogy a gyakran éveken keresztül rögzült magatartásminták egy hónap leforgása alatt lényegesen megváltoztathatók. Feltétlenül szükségesnek tartom, hogy civil szervezetekkel való együttműködés keretei közt a bántalmazottak hathatós lelki és gyakorlati segítséget kapjanak olyan személyektől, akik pontosan tisztában vannak az ilyen típusú cselekmények áldozatainak viselkedésével, kiszolgáltatottságával. Ezzel párhuzamosan jó lenne, ha a törvény nem csak azt írná elő a hatóságok részére, hogy az otthonától „távoltartott” személy részére az elérhető hajléktalanszállókról nyújtson tájékoztatást, hanem esetleg olyan – szintén civil kezdeményezések folytán elérhető – szervezetekről is, akik az agresszió kezelésében/alkoholbetegség gyógyításában stb. tudnak segítséget nyújtani.
A jelenlegi szabályozás mellett ugyanis nyitva marad a kérdés: Mi fog változni a 30 nap letelte után?

Felhasznált irodalom:

Szöllősi Gábor: A családon belüli erőszak differenciáltsága (2004) bunmegelozes.easyhosting.hu/szakmai/szollosi_gabor_tanulmany.doc)

Dr. Galajda Ágnes: A családon belüli erőszak kérdésének megközelítése és kezelésének lehetőségei bírói szemszögből (www.bironokegyesulete.hu)

Alföldi Ágnes Dóra: A családon belüli erőszak megítélése és megelőzésének eszközei a magyar és az európai uniós jogban (jesz.ajk.elte.hu/alfoldi47.html)

Dr. Geréby Zsuzsanna :A hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról, avagy egy jogszabály”sötét oldala” bírói szemszögből (Családi jog folyóirat 2010/4. szám)

Judith Herman: Trauma és gyógyulás (2011. Háttér Kiadó)

Miért marad? Nane egyesület 1999, 2006– szerkesztette Herman Judit www.nane.hu/kiadvanyok/kezikonyvek/miertmarad/miertmarad.pdf
 

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
CSALÁDJOG