Közösség elleni izgatás bűntette miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség a Cion bölcseinek jegyzőkönyve miatt hét személy ellen, illetve és a Mein Kampf terjesztése miatt két személy ellen.

A “Cion bölcsei” ugyanis nyíltan zsidóellenségre uszít, a Mein Kampfot pedig annak ellenére adták ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság törvénytelennek tartotta a terjesztését. A Cion bölcseinek jegyzőkönyve című könyv a Fővárosi Főügyészség szerint nyíltan zsidóellenségre uszít, ezért a kiadvány terjesztésében közreműködő hét személy ellen vádat emelt az ügyészség – tudta meg az Index Borbély Zoltán szóvivőtől. A könyvet a Flex ’95 kiadó jegyzi. Az iromány alcímei és a különböző fejezetek címei szerintük kimeríti a közösség elleni izgatás bűntettét. A könyvet 1999-ben majdnem négyezer példányban jelentették meg, sőt még utánnyomás is volt. A Mein Kampf ügyében viszont bűncselekmény hiányában megszüntette az eljárást a Fővárosi Főügyészség. Borbély elmondta: az Alkotmánybíróság 1999-ben kivette a közösség elleni izgatás bűntettéről szóló jogszabályból azt a részt, amely a könyvre vonatkozott volna. Viszont szerzői jogok megsértésével és sajtórendészeti vétséggel vádolják a könyvet terjesztő két személyt. A Legfelsőbb Bíróság törvénytelennek nevezte a könyv terjesztését, ennek ellenére 2000 februárjában mégis forgalomba hozták. Szerzői jogok megsértése miatt pedig azért vádolják Mónus Áront és K. Lászlót, mert a tulajdonos vagyis a Bajor Tartomány engedélye nélkül és a fordítói jogok figyelmen kívül hagyásával adta ki a könyvet.