Jogerősen hat és fél év fegyház egy korrupt rendőrnek

2012.03.27. MTI

Jogerősen hat és fél év fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla azt szökésben lévő egykori rendőrt, aki pénzért csempészte ki egy vádlottnak az ellene folyó eljárás iratait.

Kovács Tamás bíró az ítélet indokolásakor kiemelte: arányos szankciót szabtak ki, mivel nem mindennapi büntetést mértek egy nem mindennapi ügyben az egykor a megyei rendőr-főkapitányságon dolgozó Tuba Elemérre.
A fellebbviteli tanács ítélete annyiban tér el a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság által tavaly februárban első fokon kiszabottól, hogy - kimutatható jövedelem híján - nem ítélte 200 ezer forintnyi pénzbüntetésre a szökésben lévő vádlottat.
Ugyanakkor úgy rendelkezett, hogy az eljárás során lefoglalt 200 ezer forintot számítsák be a félmilliós vagyonelkobzásba. Kovács Tamás megemlítette: ez megegyezik azzal az összeggel, amelynek átvételét az exrendőrre bizonyították.
A tárgyalás során a védő egyebek mellett azt kifogásolta, ügyfele egyes, a nyomozás során tett vallomásait első fokon nem kellő súllyal vették figyelembe, valamint nem foglalkoztak azzal, mit tartalmaztak a kivitt iratok. Megjegyezte: az ügyfele terhére rótt egyik dokumentum olyan ügyben született, amelyben később vádemelés nélkül zárták le a nyomozást.
Majoros Gábor ügyész ezzel szemben azt emelte ki: ötvenmillió forintnál nagyobb értékre elkövetett csalás vádlottját segíthették a kivitt adatok, az pedig kémfilmekbe illő forgatókönyv, hogy a rendőr egy pillantás alatt memorizálta, majd később leírta az anyagok tartalmát.
Hangsúlyozta: a vádlott több alkalommal pénzért követte el a cselekményt, az ilyen tettek pedig alkalmasak arra, hogy megingassák a rendőrségbe vetett bizalmat.

  • kapcsolódó anyagok
BÍRÓSÁG
BÜNTETŐELJÁRÁS