Uborkalopásért halál? - A jogos védelem kiterjesztése

2012.03.28. MTI / Párvy Tivadar

Több mint száz alkalommal változtattak az 1979-től hatályban lévő Büntető törvénykönyv (Btk.) rendelkezésein; a módosításokkal a jogalkotók az új élethelyzeteket igyekeztek követni. Tény az is, hogy 1990-óta a különböző kormányok eltérő büntetőpolitikai irányvonalat követve alakították át a büntetőjogi szabályokat. Ehhez még egy további adalék volt Magyarország belépése az Európai Unióba, ami - sok más intézkedés bevezetése mellett - a jogharmonizáció kötelezettségével is járt. A folyamat nem szakadt meg, jelenleg is folyik a Btk. módosításának társadalmi vitája. A változtatások egyik nagyon lényeges pontja a súlyos, erőszakos bűncselekmények elleni hatékonyabb fellépés biztosítása, ezen belül a jogos védelmi helyzet kiszélesítésének javaslata. Az MTI-Press a hatályos szabályozásról és a javasolt kiszélesítésről kérdezte Finszter Géza kriminológust, az ELTE egyetemi tanárát.

Mit lehet elmondani a jogos védelem mostani büntetőjogi szabályozásáról?

  • A jelenleg is hatályos Büntető törvénykönyvben lévő jogos védelmi passzus lényegében büntethetőséget kizáró ok. Vagyis ha valakit jogtalan támadás ér, akkor azt ő jogosult elhárítani, akár olyan magatartással is, amelyik jogos védelmi helyzet hiányában bűncselekménynek minősülne. Ez magyarul azt jelenti, hogy ilyen esetben a személyében vagy javaiban megtámadott a támadással arányos erőszakot is alkalmazhat, ami ahhoz kell, hogy a támadást leszerelje vagy az azzal való fenyegetés beváltását megakadályozza. Ez a jogosultság mások védelmében, illetőleg a közérdek szolgálatában is megilleti a jogos védelemben cselekvőt.

Hogyan alakult ki a jogos védelem jogi intézménye?

  • A büntetőjog tudománya ezt a fogalmat évtizedes, mondhatnám évszázados jogalkalmazási gyakorlat alapján alakította ki, tehát klasszikus fogalom. A büntetőjog számol azzal, hogy az állami büntető hatalom nem minden esetben képes megvédeni jogkövető polgárait: ilyenkor a megtámadottól nem vonható el a védekezés joga, vagyis az, hogy a támadónak akár sérelmet okozva is megvédhesse magát. De az elhárító magatartásnak arányban kell állnia a támadás mértékével.

Mióta része a büntető jognak ez a jogintézmény?

  • Amióta a büntető jog, mondhatnám az állam fenntartja magának a büntetés jogát, ez a büntethetőséget kizáró ok mint jogintézmény létezik, mégpedig nagyon is cizellált formában.

Mit ért a cizelláltság fogalmán?

  • Az egyik oldalon áll az az érdek, hogy akit megtámadnak, annak legyen joga védekezni. A másik oldalon viszont az, hogy a védekezés ne legyen aránytalanul súlyosabb, mint az a támadó magatartás, amely ellen bevetik. Folytatva: ne adjon alkalmat arra, hogy jogtalan támadást jogos védelemnek álcázzanak, és ezzel a jogintézménnyel visszaéljenek. Ezen túlmenően a megtámadott ember magatartásában is kellenek korlátok, amelyek indulatait fékezik, és megakadályozzák, hogy nagyobb sérelmet okozzon, mint amelynek az elhárítására ezt a felhatalmazást kapta. Tehát a jog nem akarja elvonni az önvédelem jogát, de ezzel egyetemben biztosítani kívánja a szükségesség és az arányosság követelményét.

Miben más az új törvény tervezete, hiszen már évekkel ezelőtt módosítottak a szabályozáson?

  • Az új Btk. tervezetében, de a most hatályos szabályozásban is megvan a megelőző jogos védelem intézmény, amely az előzőekben tárgyalt klasszikus fogalmat felpuhítja, áttöri. Ezt a fogalmat egy 2009-ben bevezetett Btk.-módosítás a megelőző jogos védelem intézményével egészítette ki. Ez az, amit a közvélemény a kerítésbe vezetett áram módszerével szokott azonosítani. Ezzel két probléma van: nem biztos, hogy a valóságos támadó ellen lép működésbe, vétleneket is sújthat, továbbá kétséges az is, hogy a védekezésnek ez a módja arányosnak tekinthető-e egy jövőben esetlegesen bekövetkezhető támadással szemben.

Az ön véleménye szerint szükséges egyáltalán ez az új szabályozás?

  • Nem véletlenül taglaltam részletesebben a hatályos szabályozást, hiszen bonyolult jogi helyzetre kialakított szabályról van szó, amely évszázadok alatt kristályosodott olyanná, amilyen most. Egy ilyen büntető normához hozzányúlni nagyon kockázatos. De nemcsak ez a kérdés, hanem az is, hogy érdemes-e hozzányúlni. Egy ilyen fajta jogkiterjesztés - gondolva a megelőző jogos védelemre -, a védekezés hatókörét is kiterjeszti. Felmerül a kérdés, egyáltalán megengedhető-e a védekezésnek ez a másokra veszélyt jelentő módja egy a jövőben esetleg bekövetkezhető támadással szemben.

Miben látja a kiterjesztés veszélyét?

  • Mindenek előtt tág teret biztosíthat a jogtalanságnak. Arra adhat menlevelet, hogy túlléphessék a szükségesség és az arányosság kereteit. Ez nem lehet jogpolitikai cél, ugyanis akit védeni akarok, annak a magatartása is meg kell, hogy maradjon a jogkövetés követelményének sáncai között. Ellenkező esetben nem nagyobb közbiztonságot teremtek, hanem újabb veszélyforrást létesítek. Én ezzel egyáltalán nem értek egyet, és az a véleményem, hogy a klasszikus jogos védelem intézményéhez ragaszkodni kellene a jogalkotónak. Ellenkező esetben arra biztatom az embereket, hogy olyan védelmi berendezéseket vagy eszközöket működtessenek, amelyek felett nem tudnak uralkodni.

De ha valaki olyan mértékben érzi magát veszélyeztetettnek, akkor nem fosztjuk meg ettől a törvény adta lehetőségtől?

  • Erre azt tudom mondani: ha ez a megelőző intézkedés egy konkrét támadással találkozik, akkor a klasszikus és a jelenleg hatályos jogos védelmi keretek között biztonsággal megítélhető. Ezért fölösleges vállalni azt a kockázatot, hogy kontrolálatlan eszközt engedjek tartani, illetve működtetni.

Vannak, akik még az új módosítást is keveslik, sőt akár fegyvert adnának a házukat, lakásukat védők kezébe. Erről mi az ön véleménye?

  • Az előzőekben szóltam a jogos védelem kialakulásáról és alappilléreiről. Valóban akadnak, akik szerint az emberek sokkal kiszolgáltatottabbak annál, hogy számukra a mostani szabályozás elegendő legyen. Ők úgy vélekednek, hogy több jogosultságot kellene biztosítani a megtámadottnak, akár fegyvert is, és nem feltétlenül szükséges az arányosságot és a szükségszerűséget nézni. Magyarán minden jog legyen a megtámadotté, és minden kockázat a támadóé. Ez is egy felfogás: aki támad, az járjon pórul, még ha uborkát lop, akkor is lőhessék agyon, amivel neki számolnia is kell.

Ön hogy látja?

  • Az, hogy ez a dzsungel törvénye! Az egész modern, mintegy 250 éve létező büntetőjog arra a meggyőződésre épül, hogy az állam a büntetés monopóliumát birtokolja, de az állam sem tehet akármit. Ez alatt a hosszú idő alatt a büntetőjog humanizálódott. Vannak bizonyos büntetések, amelyeket már nem engednek meg, következésképpen a támadó sem veszti el emberi mivoltát, amikor jogtalanságot követ el, legyen akármilyen gazember is. A gyanúsított sem tárgya, hanem alanya a büntető eljárásnak. Ez persze régen nem így volt, azt csináltak az elkövetővel, amit akartak: felnégyelték, kerékbe törték és így tovább.

Mi az ön szakértői véleménye a javasolt kiterjesztésről?

  • Nos, azok a hölgyek és urak, akik a jogos védelemnek ilyen kiterjesztését kívánják, gondoljanak arra, hogy ezzel a követeléssel tulajdonképpen a büntetőjogot dehumanizálják, visszaviszik az őserdőbe. Én erre most is azt tudom mondani: ha hatásos, ám csinálják. Viszont van egy probléma. Meg kell nézni, hogy melyik büntetőjog volt hatékonyabb. A fejlődés az 1760-as években kezdődött, amikor betiltották a kínvallatást, a kegyetlen, megalázó és egészen elképesztő, embertelen kivégzési módokat. Nos, a jelen büntetőjogi szabályozás sokkal hatékonyabb, mint a középkori, amely roppant kegyetlen volt, és nem is védett meg senkit. Az akkori szabályozás inkább bűnre sarkallt, mint hogy visszatartó erejű lett volna.

Az ön véleménye szerint mit kell üzennie a büntetőjognak az emberek felé?

  • A humanizálódott büntetőjog a legnemesebb erkölcsi értékek magaslatáról fenyeget a büntetéssel, és ez a morális tőke teszi igazán hatékonnyá. Az elvakult szigor térnyerése azzal járhat, hogy ezt az erkölcsi aranyfedezetet veszíti el, és ugyanúgy devalválódik, mint gazdasági válságok idején a pénz. A jogos védelem klasszikus fogalmának az üzenete akként fogalmazható meg, hogy a megtámadott pártján állok, de a támadót sem tekintem állatnak. Amennyiben a bűntető hatalom átvenné a bűnelkövetők logikáját akkor az igazságszolgáltatás a vadság korába süllyedhetne vissza. Mindezért szörnyűnek tartom, amit mostanság akár országgyűlési képviselők szájából hallok, mert az emberi kultúra egyik legnagyszerűbb teljesítményét, az emberséges igazságszolgáltatást kérdőjelezik meg.

Mit tanácsol a jogalkotóknak?

  • Vegyék már elő a képviselő hölgyek és urak - egyszer legalább - az 1878-as Csemegi Kódex parlamenti vitáját! Ez az irományokban most is elérhető vita akkor 19 napig tartott. Szégyelljék el magukat, hogy hova süllyedt az intellektusuk azokhoz a honatyákhoz képest, akik akkor egymással versenyre kelve, sokszor az adott ország nyelvén idézték az európai büntetőjog legkiválóbb korabeli példáit. Ez a vita olyan hangulatban zajlott, mintha az akadémián a jogtudósok vitatkoztak volna egymással. Olvassák el, és hasonlítsák össze a mostani rációt és mértéket nélkülöző kezdeményezéseikkel, amelyek szerzőségét valamire való büntetőjogász nem is vállalhatja.
  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐJOG
TÖRVÉNYHOZÁS