Gabonakereskedőket fogott el a NAV

2012.04. 4. MTI

Csaknem negyedmilliárd forint kárt okozott a költségvetésnek az a bűnözői csoport, amelyet a napokban leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatósága; az elkövetők fiktív számlák felhasználásával értékesítettek belföldön Romániából hozott gabonát.

Uzonyi Sarolta tájékoztatása szerint egy Debrecenben működő gazdasági társaság papíron több mint egymilliárd forint értékben vásárolt repcét, takarmánykukoricát és árpát különböző Hajdú-Bihar megyei vállalkozásoktól, valójában azonban Romániából és Szlovákiából származtak a termények. Egy cégláncolat létrehozásával akarták elkerülni az uniós beszerzéshez kapcsolódó adófizetési kötelezettséget - tette hozzá.

A referens közlése szerint az "áfamentes" beszerzést hazai, bruttó értékű vásárlásnak tüntette fel a társaság, miközben az ezt igazoló, hamis számlákat kiállító vállalkozásoknál soha nem is volt az árukészlet. A gabona eredetének leplezésére hamis fuvarleveleket is készítettek. A fiktív számlákat kiállító társaságok nem nyújtottak be adóbevallást, ráadásul ügyvezetőik többnyire büntetett előéletű személyek, egyikük jelenleg is börtönben van - ismertette a részleteket a sajtóreferens.

Hozzátette: a pénzügyi nyomozók az észak-alföldi régió adóellenőreivel és pénzügyőr járőreivel közösen dolgoztak azon, hogy minél gyorsabban leleplezzék a teljes elkövetői kört. A nyomozók egy időben 13 helyszínen tartottak házkutatást, a bűncselekmény elkövetését bizonyító okiratokat lefoglalták.
A költségvetésnek okozott kár megtérülése érdekében lefoglalták az elkövetők gépjárműveit, ingatlanjaikat és bankszámláikat zároltak. A lefoglalt vagyon az előzetes becslések szerint több mint hatvanmillió forintot ér - mondta Uzonyi Sarolta.

Hozzáfűzte: minden jel arra utal, hogy a szervezet tagjai jelentős értékre elkövetett adócsalás bűntettét követték el, ezért nyolc évig tartó szabadságvesztést is kiszabhat a bíróság. Két embert már az akció napján őrizetbe vettek a nyomozók, a harmadik elkövető pedig rövid időn belül feladta magát; jelenleg mindhárman előzetes letartóztatásban vannak - közölte a sajtóreferens.
 

  • kapcsolódó anyagok
NAV