Egy mozgáskorlátozott autós bírságolásáról

2012.04.23. Jogi Fórum/ OBH

Megbírságolták az autóst, pedig a KRESZ szerint a műszaki hibás autóval meg lehet állni a tiltó tábla alatt is.

Az ombudsman a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot látta sérülni abban, hogy a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság nem folytatott le az eset összes körülményére kiterjedő bizonyítási eljárást, és nem méltányolta a mozgáskorlátozott gépkocsivezetőt mentő egyéb körülményeket.

Megszűnt az autó áramellátása, a vezető az út szélére kormányozta a járművét. Segítséget kért egy túloldalon várakozó személygépkocsi vezetőjétől, ám ez idő alatt a rendőrök megjelentek a helyszínen és lefotózták az autót, mert az várakozni tilos tábla alatt állt. A panaszos elmondta a rendőröknek, mi történt, ők azonban nem vették figyelembe a műszaki hibát. A vezető a helyszínen meg tudta javítani a járművét, mivel csupán az akkumulátor egyik saruja lazult meg.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság a határozatában hivatkozott a KRESZ előírására, amely meghatározza, milyen meghibásodásoknál köteles a vezető megállítani a gépjárművet. A határozat idézte azt a szabályt is, amely szerint az elromlott járművet – lehetőség szerint – az úttesten kívül, vagy olyan helyen kell elhelyezni, ahol a várakozás nem tilos. A vezető fellebbezett, ám a helyszínen készített fényképfelvételek alapján a rendőrség megállapította, hogy semmi sem jelezte a műszaki probléma meglétét, valamint az ügyfél a beadványához nem csatolt a műszaki hibát kétséget kizáróan alátámasztó számlákat. Bizonyítási eljárást éppen ezért nem rendeltek el, de azt megállapították, hogy a jármű mozgatható állapotban volt, így műszaki hiba esetén is eljuttatható lett volna olyan helyre, ahol a megállást nem tiltja tábla. A következő fellebbezést ugyanilyen indokkal már a Budapesti Rendőr-főkapitányság utasította el.

Az alapvető jogok biztosa, Szabó Máté érdeklődésére az országos rendőrfőkapitány úgy válaszolt, hogy egyetért a bírságot kiszabó határozatban foglaltakkal, és megírta a biztosnak azt is, hogy a közigazgatási eljárás megindításának alapjául kizárólag a szabályszegésről készített fényképfelvételek szolgáltak, egyéb irat az eljárás megindításával kapcsolatosan nem készült. Álláspontja szerint a panaszos fellebbezésében álló műszaki hiba nem szerepel a KRESZ mentesítő esetei között. Az ombudsman ezzel szemben fontosnak tartotta kiemelni azt, hogy a KRESZ a megállási és várakozási tilalom alól felmentést ad, amennyiben műszaki probléma miatt kellett megállni, arról viszont nem rendelkezik, hogy meg kell bírságolni tilos tábla hatálya alatt műszaki okból megálló autóst, ha az nem az úttesten kívül áll meg. Azt pedig az ombudsman jelentésében nem tudta elfogadni, hogy a rendőrhatóság kizárólag fényképfelvételek alapján, bármilyen írásos anyag nélkül szabjon ki határozatot a mozgásában bizonyíthatóan korlátozott gépkocsivezetővel szemben, aki méltánylást érdemlő fogyatékosságban szenved.

A rendőrségnek meg kellett volna vizsgálnia a műszaki hiba jellegét, törvény adta kötelezettsége szerint pedig felvilágosítást és segítséget kellett volna nyújtania, vagy felajánlania egy rászorulónak. Az alapvető jogok biztosa mindezekre utalva felkérte az országos rendőrfőkapitányt, hogy töröljék a panaszossal szemben kiszabott közigazgatási bírságot, és a jelentés megállapításai alapján intézkedjen az országosan egységes gyakorlat kialakításáról.

A teljes jelentés olvasható itt→

  • kapcsolódó anyagok
KÖZLEKEDÉS
OMBUDSMAN
OBH - ORSZÁGOS BÍRÓSÁGI HIVATAL