Egyedül Áder Jánosra, a Fidesz EP-képviselőjére érkezett a magadott határidőig államfőjelölti ajánlás. Őt a Fidesz-KDNP-frakciószövetség részéről 262 képviselő javasolta. A jelöléséket péntek reggel 8 óráig kellett leadni, az érvényességről a házbizottság döntött.

Altorjai Anita, az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság péntek reggeli ülését követően az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy a 262 képviselő ajánlását a testület elfogadta.

Az államfőválasztás május 2-án szerdán lesz az Országgyűlésben, amelynek napirendjén aznap csak ez a kérdés szerepel. A köztársasági elnököt a plénum titkos szavazással választja meg, az érvényes választáshoz az első körben a képviselők kétharmadának egybehangzó voksára van szükség. Ha az első szavazás eredménytelen volt, második szavazást kell tartani.

A titkos szavazás hatvan percig tart a parlamentben, ezt követően a levezető elnök kihirdeti az eredményt, az új államfő esküt tesz, aláírja az okmányokat, majd beszédet mond.

Az alaptörvény rendelkezése szerint az új államfő a megválasztását követő nyolcadik napon – azaz jelen esetben május 10-én – foglalja el hivatalát. Addig a posztot teljes jogkörrel a köztársasági elnököt helyettesítő országgyűlési elnök tölti be.

Áder Jánost Schmitt Pál lemondása után Orbán Viktor jelölte köztársasági elnöknek április 16-án. A jelölést a Fidesz-KDNP frakciószövetség támogatta. A miniszterelnök javaslatát azzal indokolta, hogy Áder Jánost olyan “horgonyszemélyiségnek” tartja, aki biztonságot és kiszámíthatóságot tud nyújtani Magyarországnak, a magyar politikai rendszernek, egyik legfontosabb feladata pedig az új alkotmányos rendszer megerősítése, megszilárdítása lesz.