Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára az országgyűlés Európai ügyek bizottságában kijelentette: esély van arra, hogy Magyarország még az idén kikerül a túlzottdeficit-eljárás alól.

A kormányzati konvergenciarogram várhatóan abban is segít, hogy az ECOFIN június végi ülésén kedvező határozat szülessen, és az Unió pénzügy- és gazdasági miniszterei megváltoztatják korábbi döntésüket, amely a Magyarország szánt kohéziós pénzek kiutalásának felfüggesztésére vonatkozik.

Az államtitkár szerint ezzel trendfordulóhoz érkeztünk, lezárul a költségvetés konszolidációja, az államháztartás stabilizálódik, erősödik a befektetői bizalom. A konvergenciaprogram a Nemzeti Reform Programmal együtt a Széll Kálmán Terv 2.0 program része, és ennek révén Magyarország 8 év után először kerülhet ki a túlzottdeficit-eljárás alól. A program intézkedései 2012-ben további 150 milliárd forinttal, 2013-ban pedig 600 milliárd forinttal javítják a költségvetés egyenlegét.

Az első és a második Széll Kálmán Tervnek köszönhetően biztonságosan teljesíthető 2012-ben a 2,5 %-os, 2013-ban pedig a 2,2 %-os GDP-arányos államháztartási hiány, ennek eredményeként pedig tovább csökken az államadósság mértéke, amely az elmúlt 2 év intézkedéseinek köszönhetően már 1 %-ponttal mérséklődött. Ha a GDP arányos államháztartási hiány évente 2,8 % alá csökken, az azt eredményezi, hogy az államadósságnak a GDP-hez viszonyított aránya mérséklődik.

Az intézkedések legnagyobb tétele az egy ezrelékes pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése, ettől 130-228 milliárd forint bevételre számít a kabinet. Az új közteher széles bázist fed le, és mértéke igen alacsony. Valamennyi jövőre tervezett adó illeszkedik a kormány adóelképzeléseihez, amelynek alapja a fogyasztási adók szerepének erősítése, illetve a munkára, a foglalkoztatásra rakodó közterhek csökkentése.