Vádemelési javaslattal zárta le a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság (TMRFK) a volt sárpilisi polgármester ügyében folytatott nyomozást – közölte a főkapitányság sajtóreferense kedden az MTI-vel.

Farkas Kinga elmondta: a TMRFK nagyobb értékre elkövetett sikkasztás gyanúja miatt javasolja a vádemelést a Tolna Megyei Főügyészségnek. A sajtóreferens a bűncselekményről nem közölt részleteket.

Az ügyben a sárpilisi képviselő-testület tett feljelentést 2010-ben. Figler János (Fidesz-KDNP), a 700 lakosú település 2010-ben megválasztott polgármestere közölte: az eljárás egyik gyanúsítottja Hegedűs János, a község korábbi, független polgármestere.

Figler János elmondta: a feljelentést azért tették, mert olyan számlákat találtak, amelyek mögött nem volt teljesítés, illetve amelyeket a korábbi faluvezető állított ki vállalkozóként az önkormányzatnak rendezvényszervezésről. Közlése szerint eltűnt több, önkormányzati tulajdonú hangtechnikai berendezés is; a jelenlegi faluvezető szerint 5-6 millió forint kár érte az önkormányzatot.

Az MTI kereste Hegedűs Jánost, de sem Sárpilisen, sem korábbi őcsényi otthonában nem volt elérhető.