A kormány üdvözli a NATO-csúcsot

2012.05. 9. Jogi Fórum/ Magyarorszag.hu

A magyar kormány nagyon fontosnak tartja, hogy eredményes legyen a küszöbönálló NATO-csúcs. A találkozó fő témája Afganisztán lesz, de az állam- és kormányfők áttekintik a 2010-es lisszaboni konferencián elfogadott stratégiai koncepció megvalósulását is.

Dr. Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára üdvözölte, hogy a május 20-21-i találkozót 13 éve óta először ismét az Egyesült Államokban rendezik, a chicagói helyszín a jelenlegi körülmények között bármelyik más helyszínnél jobban kifejezi a szükséges transzatlanti egységet. A gazdasági válság következtében nemcsak az európai tagállamokban, hanem az Egyesült Államokban is csökkentek a védelmi költségvetési ráfordítások. Ilyen körülmények között még inkább szükség van arra, hogy a csúcsértekezlet résztvevői alátámasszák az alapszerződés kollektív védelmet megfogalmazó cikkelyének érvényesülését.

A csúcson az állam- és kormányfők áttekintik a 2010-es lisszaboni konferencián elfogadott stratégiai koncepció megvalósulását, különös tekintettel a védelmi képességek fejlesztésére. A nyugat-balkáni régióról szólva a helyettes államtitkára megerősítette: "Védelmi hozzájárulásunkat nem csökkentjük, a jelenlegi védelmi képességi szintet fenn kell tartani". A továbbiakban kifejtette, hogy általánosságban a transzatlanti együttműködés megújítására és ennek keretében a képességfejlesztésben további előrelépésre van szükség. Ez utóbbival összefüggésben külön kiemelte a közös fejlesztést előirányzó, úgynevezett "okos védelem" koncepcióját. A csúcsértekezleten a védelmi és elrettentési képességek felülvizsgálata és közös dokumentum elfogadása várható.

A közelgő NATO-csúcs legfontosabb témája Afganisztán lesz. A NATO vezette nemzetközi erők (ISAF) közös vállalkozását úgy kell befejezni, hogy ne hagyják magára Afganisztánt - hangsúlyozta a helyettes államtitkár, megerősítve, hogy a tervek szerint 2014 végéig befejeződik a harcoló alakulatok kivonása az országból. "A kérdés az, hogy utána milyen támogatást nyújtsunk Afganisztánnak" - mondta a külügyminisztériumi vezető. A többi tagállamhoz hasonlóan Magyarország is törekszik arra, hogy a chicagói csúcs előtt vagy a csúcsértekezleten bejelentse konkrét anyagi hozzájárulását.

  • kapcsolódó anyagok
KÜLFÖLDI KORMÁNYZATOK
NATO