Vádat emelt a Kaposvári Nyomozó Ügyészség Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkára ellen – tájékoztatta Horváth Szilárd, a Somogy Megyei Főügyészség vezetője szerdán az MTI-t.

Szima Juditot jelentős értékre, folytatólagosan, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett sikkasztással, nagyobb vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett költségvetési csalással, kisebb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és többrendbeli magánokirat-hamisítás vétségével vádolják.

Horváth Szilárd közölte: a Kaposvári Nyomozó Ügyészség befejezte a nyomozást a Szima Judit, a TMRSZ főtitkára és 9 társa ellen indított bűnügyben; a vádiratot és a mintegy 21 ezer oldalnyi nyomozati iratot május 4-én eljuttatta a Szekszárdi Városi Bíróságra. Az ügyészség a bírósági tárgyalásra a 10 vádlott, 75 tanú beidézésére és 77 tanú vallomásának felolvasására tett indítványt – tette hozzá közleményében a főügyész.

Mint arról Horváth Szilárd tájékoztatott, a vádlottak közül ketten szakszervezeti tisztségviselők, a többiek pedig különböző beosztásokban – például pénzügyi ügyintézőként, ügyviteli alkalmazottként – dolgoztak a szakszervezetnél.

A főügyész közölte: a vád szerint az előzetes letartóztatásban lévő Szima Judit saját gépkocsija használata során 2009 februárja és 2011 januárja között valótlan tartalmú útiköltség-elszámolásként mintegy 8 millió forintot tulajdonított el a szakszervezet általa kezelt pénzéből, de 2008-tól kezdődően két társával együttműködve másfél millió forintot utalt át azoknak fiktív hivatali útiköltség-elszámolásként.

Ezen túlmenően a vádlott az arra jogosult testület hozzájárulása nélkül szekszárdi lakóingatlanján – ami egyben a TMRSZ székhelye is volt – az ingatlan modernizálását szolgáló beruházásokat végeztetett el, amelynek ellenértékét, több mint 18 millió forintot a szakszervezet pénzéből egyenlítette ki – ismertette a főügyész.

Hozzátette: a vádlott továbbá valótlan tartalmú segélyezési kérelmek és fiktív útiköltség-elszámolások révén fizetett ki különböző juttatásokat a bejelentés és munkaszerződés nélkül dolgozó munkatársának, illetve fiktív útiköltség-elszámolásokkal fedezte kollegáinak túlóráit, ezzel az állami költségvetésnek mintegy 1,4 millió forint vagyoni hátrányt okozott

Az ügyészség Horváth Szilárd közlése szerint azzal is vádolja a TMRSZ főtitkárát, hogy az 2011 márciusában valótlan tartalmú kiküldetési rendelvényeket felhasználva 172 ezer forint vagyoni hátrányt okozott az Európai Szociális Alapnak. (A TMRSZ részt vett az Új Magyarország Fejlesztési Terv TÁMOP programja keretében kiírt pályázaton, amelyet részben az Európai Szociális Alap finanszírozott. )

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség 2011. június 2-án “konkrét adatokkal alátámasztott feljelentés alapján hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt rendelt el nyomozást a TMRSZ működése során elkövetett cselekmények miatt ismeretlen tettes ellen”. Szima Juditot még aznap – jelentős értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás, valamint jelentős vagyoni hátrányt okozó, folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűncselekmények megalapozott gyanújával – őrizetbe vették, majd előzetes letartóztatásba helyezték.

A Kaposvári Városi Bíróság 2011. június 6-án megszüntette a szakszervezeti vezető előzetes letartóztatását, ellene lakhelyelhagyási tilalmat rendelt el Létavértesre. Az ügyészség indítványára 2011. november 27-én Szima Juditot ismét előzetes letartóztatásba helyezték a büntetőeljárás meghiúsítása, valamint a bűnismétlés veszélye miatt, továbbá azért, mert megszegte a lakhelyelhagyási tilalmat.