Elfogadta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia tervezetét a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) szerdán Budapesten.

A dokumentum számba veszi a humán, társadalmi, gazdasági és természeti erőforrások állapotát, és alternatívákat javasol azok megőrzése, fenntartása, fejlesztése érdekében.

Kövér László házelnök, az NFTT elnöke elmondta: a tanács tavaly márciusban döntött az ütemtervről, amelynek alapján megkezdődött a keretstratégia Országgyűlés elé terjeszthető tervezetének elkészítése.

A véglegesített tervezetet, illetve az országgyűlési határozati javaslat tervezetét fogadta el szerdán az NFFT, amely így az Országgyűlés elé kerül.

Az ülésen Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára és Baranyai Gábor, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a testület tagjait az ENSZ idén júniusban Rio de Janeiro-ban tartandó klímakonferenciára való magyar felkészülésről. A Rio+20 konferencia középpontjában a zöld gazdaság, a környezeti kormányzás, illetve a klímaváltozás vízgazdálkodásra gyakorolt hatásai állnak majd.

A fenntartható fejlődés kérdéskörében egyeztető, véleményező, javaslattevő Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács létrehozásáról 2007-ben döntött az Országgyűlés. A 32 tagú tanácsban képviselettel rendelkeznek a civil, társadalmi szervezetek, a szakszervezetek, a gazdasági érdekképviseleti szervezetek, az egyházak, a tudomány és a felsőoktatás intézményei, a nemzetiségek, a parlamenti frakciók és a kormány is.