Megszüntették a nyomozást Torgyán Attilával szemben, ám a kazettaügy további négy gyanúsítottjával szemben befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt vádemelési javaslattal él a rendőrség – erősítette meg a Népszava szombaton közölt információját Garamvölgyi László, az ORFK kommunikációs igazgatója.

Mint arról a lap beszámolt, az ügyben ma kezdőnek az iratismertetések, elsőként Mittelmayer Ferenc és felesége ügyében, ami gyakorlatilag a nyomozás lezárását jelenti. Információink szerint a Torgyán család bizalmasának nevezett ügyvédnő, Benczéné dr. Tóth Judit – akit a kisgazdapárt delegált az ÁPV Rt. felügyelőbizottságába – elismerte, hogy átvette a pénzt, ám elmondása szerint azt nem adta tovább Torgyán Attilának. A kisgazda pártelnök fia elleni vádemelési javaslathoz így nincs elég bizonyítéka a nyomozóknak, ezért már meg is szüntették az eljárást. Befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt viszont felelősségre vonást kezdeményeznek mindazokkal szemben, akik résztvevői voltak annak a megbeszélésnek, amelyen az egykori földművelésügyi miniszter fiának szánt hárommillió forint kenőpénz célba juttatásáról egyeztettek. A megbeszélésről Deésy Géza készítette a hangfelvételt, amit a Népszava közölt elsőként.