Osztrák-magyar ombudsmani együttműködés kezdeményezését jelentette be szentgotthárdi látogatásán az alapvető jogok biztosa, hogy ezzel segítse annak a konfliktusnak a megoldását, amelyet a várossal szomszédos, ausztriai Heiligenkreuzba tervezett szemétégető várható környezetszennyezésének ügye keltett. Az osztrák közigazgatási bíróság időközben megsemmisítette az égetőmű jelenlegi építési engedélyét.

Az ombudsman még a május közepén, a Szentgotthárdon tartott vizsgálatok és panaszfelvétel napján tájékoztatta a város vezetését és a helyi sajtót az osztrák környezetvédelmi ombudsmannak írt kezdeményezéséről, amellyel a város és a PRONAS Civil Összefogás hat esztendeje tartó küzdelmét kívánja végkifejlethez segíteni. A „Válság vesztesei a paragrafusok fogságában” átfogó projektje keretében Szabó Máté figyelemmel kíséri a Rába állapotát is, valamint Szentgotthárd és Luzern közös energiaváros-projektjének alakulását is. Ez utóbbi célja, hogy a fenntarthatóság követelményeinek megfelelően alakítsa át a város jelenlegi korszerűtlen energiagazdálkodási szerkezetét.

Az Országos Szlovén Önkormányzat – amelynek Szentgotthárd térségében van a központja – Szabó Máté ombudsman segítségét kérte, mert a benyújtásra megszabott határidő közelsége miatt már nem lett volna lehetőség a nemzetiségi tanulók nevelésének és oktatásának segítésére kiírt TÁMOP pályázat egyes tartalmi hibáinak észrevételezésére és kijavítására. Szabó Máté kezdeményezésére a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség módosította a pályázati kiírások határidejét, ami lehetőséget ad a problémák megoldására, tisztázhatóak lesznek a nemzetiségi tankönyvfejlesztésre kiírt pályázat adatlapjának egyes tartalmi kérdései.

Az ombudsman és munkatársai Szentgotthárdon meglátogatták az ország legnagyobb pszichiátriai intézetét, a Pszichiátriai Betegek Otthonát is, amelynek működésével az ombudsman több korábbi jelentésében foglalkozott. A biztos ajánlásai alapján az Otthonban fejlesztések indultak. Az intézmény új igazgatója megszüntette a nehezen kezelhető betegeket elkülönítő speciális részleget, helyette új könyvtárat, foglalkoztató helyiséget, harmónia szobát, kulturális és művészeti sarkot, kertészetet hozott létre és megkezdte a nagy létszámú intézet korszerűbb, kisebb lakóotthonokra bontásának megtervezését. A folyamatokat az ombudsman a továbbiakban is figyelemmel kíséri, hogy megvalósulhasson az ott ápoltak jogainak érvényesülését maradéktalanul biztosító intézményi struktúra.

A látogatáshoz kapcsolódóan a Polgármesteri Hivatalban az ombudsman és munkatársai személyes panaszfelvételt tartottak. Az összesen 17 munkaügyi, nemzetiségi, környezetvédelmi, betegjogi és más alapjogokkal kapcsolatos panasz feldolgozását megkezdték, a vizsgálatok eredményét Szabó Máté és munkatársai a projektet lezáró kerekasztal-beszélgetésen, októberben ismertetik.