Az előzetes tervek szerint a nyáron lezárulhat a Malév-jeggyel rendelkező, de a légitársaság csődje miatt elutazni már nem tudó utasok kártalanítása – válaszolta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az MTI kérdésére csütörtökön.

Ismertették: a határidőig beérkezett, a vonatkozó kormányrendelet hatálya alá tartozó mintegy 2.300 igény elsődleges feldolgozását már befejezték, most a jelentős számban bekért hiánypótlásokat tekintik át. A pontos kártalanított utasszám, a kifizetett összeg így egyelőre nem ismert, ahogy az erre a célra elkülönített 2 milliárd forintból megmaradó összeg sem becsülhető.

A május 18-iki Magyar Közlönyben jelent meg az a kormányhatározat, amely rendelkezett a kártalanításra elkülönített 2 milliárd forint megmaradó részének sorsáról. E szerint az elszámolásra és a visszafizetési kötelezettség teljesítésére előírt határidő 2012. június 30.