A politika az igazságszolgáltatás felett befolyást szerzett részben a tudatos alulfinanszírozás, részben pedig bizonyos jogalkotási folyamatok lefékezése révén – mondta Muskovszky Gábor ügyvéd, a Jogászokkal a Demokratikus Jogállamért Egyesület elnöke a szervezet Bárándy-üggyel kapcsolatos állásfoglalását ismertetve.

Bárándy Péter ügyvéd, a Budapesti Ügyvédi Kamara főtitkára a Schlecht Csaba ellen fantomcégek kapcsán adócsalás és más bűncselekmények alapos gyanúja miatt indult büntetőeljárás rendőrségi-ügyészségi megszüntetése után úgy nyilatkozott: “Ég az arcom, mert az igazságszolgáltatás érezhetően a politika befolyása alá került. A Schlecht-ügy jó példa erre.”

  • Nem arról van szó, hogy a politika bármire is kényszerítené az igazságszolgáltatást, ám elvárásokat fejez ki irányában – fogalmazott Muskovszky Gábor. Elmondta: a bírósági szervezeti reform, az ítélőtáblák felállításnak elhalasztása nehezíti a tetemes bírósági ügyhátralék feldolgozását, a bíróságok költségvetése pedig az Állami Számvevőszék vizsgálata szerint is meglehetősen szűkös.

A mintegy félszáz jogászt, zömében fővárosi ügyvédeket tömörítő Jogászokkal a Demokratikus Jogállamért Egyesület októberben alakult.