A magyarországi munkaadók a hazugságvizsgálók mellett egyre gyakrabban használnak drogtesztet alkalmazottaik kiválasztásakor.

Miközben az egyik legnagyobb munkáltatói szervezet is megerősítette ezt a hírt, az [origo] által megkeresett fejvadászok tagadják, hogy a cégek drogszűrést is igényelnének. Törvény egyelőre nem rendelkezik a drogtesztekről, munkajogászok ezért aggályosnak tartják az alkalmazásukat. Egyre több az olyan szolgáltató cég, amely az olyan tulajdonságok feltárására szakosodott, amelyeket a munkavállalók nem vallanak be okvetlenül új munkahelyre jelentkezésükkor. A cégek humánpolitikai osztályainak munkáját segítik a vizsgálatokkal – mondta Bandula László, az egyik szolgáltató cég vezetője az [origo]-nak. Bandula elmondta, hogy olyan vizsgálatok nélkül, mint amilyeneket ők is végeznek, nyugaton, különösen az Egyesült Államokban komolyabb munkahelyre föl sem veszik már a jelentkezőket. Magyarországon ez a szolgálatatás viszonylag újnak számít. A detektívirodákhoz forduló cégvezetők legtöbbször külföldiek.

Sor kerülhet a felvételin akár drogtesztre is, amely 90 napra visszamenőleg kimutatja a jelölt hajszálaiból, hogy fogyasztott-e bármilyen kábítószert. A vizsgálathoz a dolgozók, illetve jelentkezők beleegyezése szükséges. Az igazgató a módszert tökéletesen biztosnak tartja. Hozzátette, hogy a drogtesztet nagyrészt aggódó szülők kérik, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy cégek is megrendelik új emberek fölvételénél. Bandula azt mondta, a fejvadász cégek is gyakran alkalmazzák. Az [origo] elért néhány fejvadász céget, de azok vezetői azt mondták, hogy drogtesztet még sosem végeztettek, valószínűleg nagyon ritka az a munkaadó, aki ilyen szolgáltatást rendel. A magyarországi munkáltatók egyik legnagyobb szervezetének, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének foglalkoztatáspolitikai szakértője szerint a téma igen aktuális. Nosztrai Judit az [origo]-nak azt mondta, hogy jelenleg nem csak az országban, de tudomása szerint a világon sincs közmegegyezéssel elfogadott mérési módszer, ehelyett sokféle drogteszt van forgalomban. A munkaadók tehát saját szájízük szerint használják, vagy nem használják ezeket a teszteket, ha meg kívánnak győződni alkalmazottjuk tisztaságáról. A jog nem tiltja ezek alkalmazását.

A munkaadóknak érdekében állna, hogy tisztázódjanak végre a szakmai problémák, egyértelmű és egyöntetű orvosi állásfoglalás szülessen. A jogásznő elmondta, hogy folyamatosan fejük felett lebegő feladatról van szó, minél előbb jó volna megtalálni az orvosszakmai metodikát, amit azután meg kell tanítani a foglalkozás-egészségügyi szakembereknek is, hogy azok szükség esetén alkalmazni tudják és minden kétséget kizáróan korrekt jelentések készülhessenek csak emberekről. A munka törvénykönyve sem segít sokat, – tette hozzá – abban az áll, hogy a munkavállalónak munkaképes állapotban kell lennie a munkahelyén az elsőtől az utolsó percig. Már ez önmagában elég megfoghatatlan, sok esetben megállapíthatatlan. A helytelenül, és egyelőre szabályozatlanul végzett vizsgálatok komoly személyiségi jogi problémákat vethetnek fel, azokkal óvatosan szabad csak élni – mondta a jogásznő.

A munkaerő felvétel mellett akkor is a detektívek segítségét kérik a cégek, ha lopás történt, de nem kívánnak a rendőrséghez fordulni, csupán belső vizsgálatot rendelnek el. A detektíviroda ekkor kérdéseket állít össze, megjelenik a cégnél a hazugságvizsgáló készülékkel, és kideríti, ki a felelős a céget ért kárért – mondta Bandula László. Hozzátette: arra még nem volt példa, hogy hivatalos eljárás során a bíróság figyelembe vette volna az eredményeiket. A megrendelők a néhány fős fodrászüzletektől kezdve a több száz, vagy ezer főt foglalkoztató gyárakig, szupermarketekig terjednek, és a cégvezetők szükség szerint megvizsgáltatnak kétkezi munkásokat és főosztályvezetőket is. Bandula hozzátette, hogy a hazugságvizsgáló beindításához is mindig a dolgozók beleegyezése szükséges, de amennyiben valaki nem egyezik bele a vizsgálatba, az máris sokat jelenthet egy ügy megoldásánál. A megrendelők 75 százaléka azért kéri a hazugságvizsgálatot, mert történt valami kellemetlenség a vállalatnál, mindössze 25 százalék alkalmazza megelőzés céljából, például a jelöltek büntetlen előéletének tisztázására.