A Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán (SZTE ÁJTK) tanuló hallgatók gyakorlatorientált képzését segíti a Szegedi Ítélőtábla; az erről szóló megállapodást hétfőn írta alá Szabó Imre dékán és Harangozó Attila, a táblabíróság megbízott elnöke.

Szabó Imre elmondta, az SZTE ÁJTK mindig nagy hangsúlyt fektetett a hallgatók elméleti képzése mellett arra is, hogy az itt végzők minél könnyebben el tudjanak igazodni a gyakorlati jog világában is. Ennek szellemében, a napi igényekhez igazodva korszerűsítették a képzést az elmúlt évek során, és ezt szolgálja a Szegedi Ítélőtáblával kötött megállapodás is, amely gyakornoki képzést biztosít azon joghallgatók számára, akik a legkiválóbbak közül kerülnek ki, és érdeklődést tanúsítanak a bírói munka iránt.

Törőcsikné Görög Márta, az egyetem karrierirodájának vezetője közölte, a Szegedi Ítélőtáblán folyó gyakornokképzés nem helyettesíti a szakmai gyakorlatot, amely minden joghallgató számára kötelező, hanem pluszlehetőség a diákoknak. Négy joghallgató három hónapon át dolgozhat nagy szakmai tapasztalattal rendelkező, kiváló bírók útmutatásai alapján, a képzés végén pedig beszámolót kell készíteniük az általuk végzett munkáról.

A Szegedi Ítélőtábla megbízott vezetője, Harangozó Attila hangsúlyozta, a táblabíróságnak is érdeke, hogy minél felkészültebb ifjú jogászok kerüljenek a bíróságokra, ezért örömmel fogadták az egyetem felkérését az együttműködésre. A táblabíróságra érkezők minden szakmai segítséget megkapnak, és olyan kiváló, több évtizedes ítélkezési gyakorlattal rendelkező bíró koordinálja munkájukat, mint Hegedűs István, a büntetőkollégium megbízott vezetője, aki egyetemi oktatóként részt vállal a jogi karon folyó elméleti képzésben is.