Jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla kedden a sajtóban battonyai rémként emlegetett Tóth Istvánt, aki 2010 nyarán megölt egy nőt, röviddel később pedig egy 17 éves lányt is megtámadott.

Az emberölés és erőszakos közösülés miatt a korábban kiszabott tizenöt éves fegyházbüntetéséből 2006-ban feltételesen szabadult, jelenleg 46 esztendős vádlott állatgondozóként dolgozott egy battonyai pulykatelepen. Korábbi feleségével élt együtt, de más fiatalabb nőkkel is volt szexuális kapcsolata, amit a mozgássérült, kiszolgáltatott asszony azért tűrt el, mert tartott tőle, hogy a férfi elhagyja.

A vádlott egyik rendszeres partnere anyagi ellenszolgáltatás fejében közösült a férfival. Tóth István 2010 júliusának végén – néhány hónappal az után, hogy korábbi szabadságvesztésének próbaideje lejárt – is házukhoz hívta a 21 éves nőt, 3 ezer forintot ajánlva neki az együttlétért. A vádlott – nemi vágyának fokozása érdekében – a sértett nyakát szorongatta, majd egy erős mozdulattal megfojtotta a nőt. Miután észrevette, hogy a nő meghalt, a holttestet – két zsákba csomagolva – a ház udvarán ásta el. A nyomozók a maradványokat 2011. március 29-én találták meg.

A gyilkosság után néhány hónappal később, augusztus 25-én a pulykatelep bejáratánál álló vádlott észrevette a későbbi sértettet, egy 17 éves lányt. A 183 centi magas és 105 kilós férfi azzal az indokkal állította meg a nála fél fejjel alacsonyabb, 51 kilós lányt, hogy egy pulykát akar küldeni az édesapjának. A sértett megpróbált elmenni, de a férfi megragadta a karját, és “kurva kell nekem!” felkiáltással a telep belső része felé rángatta. A védekezni próbáló sértettet a vádlott megfenyegette, hogy megöli, és az egyik ólba vonszolta, ahol megpróbálta gúzsba kötni. Tóth István csak akkor hagyta abba a sértett bántalmazását, amikor egy férfi és lánya – akik távolról észrevették a telep bejáratánál történteket, és meghallották a segélykiáltásokat – az ólhoz siettek. Amikor a vádlott meglátta őket, elengedte a sértettet, és utána szólt: “Ne haragudj! Hogy tudom ezt jóvá tenni?”, a szemtanúkat pedig arra kérte, hogy másoknak ne szóljanak a látottakról.

A vádlott a nyomozás során valamennyi bűncselekmény elkövetését beismerte, és az elsőfokú eljárás során bocsánatot is kért a sértettől, de ő ezt nem fogadta el.

A táblabíróság aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés bűntettében, emberölés előkészületében és erőszakos közösülés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek Tóth Istvánt, és ezért jogerősen tényleges életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta.