Az európai uniós tagországok bíróságai nem módosíthatják az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésekben foglalt feltételeket, ha azok tisztességtelennek bizonyulnak, csak azt mondhatják ki, hogy el kell tekinteni azok alkalmazásától – fogalmazta meg az Európai Unió Bírósága egy csütörtöki ítéletében.

A luxembourgi székhelyű testület egy spanyol ügy kapcsán foglalkozott a kérdéssel. Az ügy lényege, hogy a spanyol bíróság egy kölcsönszerződés egyik feltételét tisztességtelennek nyilvánította, és a késedelmi kamat abban szereplő mértékét 29 százalékról 19 százalékra mérsékelte. A spanyol számvevői szervek ennek nyomán kérdezték az uniós testületet, összeegyeztethető-e az unióssal az a szabályozás, amely a bíróságok számára nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a tisztességtelen feltétel alkalmazásától eltekintsenek, hanem azt is, hogy az ilyen feltétel tartalmát módosítsák.

Az ítélet szerint – amely a tartalmilag hasonló kérdésben eljáró más nemzeti bíróságokat is köti -, a szóban forgó “spanyol eljárásjogi szabályozás nem egyeztethető össze az irányelvvel, mivel az eladók vagy szolgáltatók által a fogyasztók ellen indított jogvitákban lehetetlenné vagy túlzottan nehézzé teszi annak a védelemnek az alkalmazását, amelyben az irányelv e fogyasztókat részesíteni kívánja”.

A bíróság arra is emlékeztetett, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, ám az ilyen feltételt tartalmazó szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket akkor, ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető.

Az ítélet szerint, “ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy a tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák e feltételeket”.