A vasárnapi görög parlamenti választás eredményei azt valószínűsítik, hogy a legrosszabb forgatókönyv veszélye elhárult és legalábbis egyelőre nem kell tartani Görögország kilépésétől az eurózónából. A győztes Új Demokrácia gyors kormányalakítást ígér, amire akár már hétfőn sor kerülhet.

A nemzetközi trojkával aláírt pénzügyi mentőcsomagot és fiskális programot támogató konzervatív Új Demokrácia párt győzelmét hozták a vasárnapi megismételt görög általános választások. Így úgy tűnik, hogy a legrosszabb, Görögország távozása a valutaövezetből és az ország gazdaságának összeomlása nem következik be. Az eredményt egész Európa nagy megkönnyebbüléssel fogadta és a piacokra is nyugtató erővel hatott, bár azt nem lehet tudni, hogy meddig tart ki a pozitív hangulat.

A szavazatok közel 75 százalékának összeszámlálása alapján a konzervatív Új Demokrácia 30 százalék felett állt, míg a pénzügyi mentőcsomagot elutasító szélsőbaloldali Sziriza a voksok körülbelül 26,5 százalékát kapta. A harmadik helyen végzett görög szocialista párt, a PASZOK 12,5 – 13 százalékra számíthat, míg a szélsőjobboldali Arany Hajnal közel 7 százalékos eredményt ért el, megismételve a májusi teljesítményét.

Alekszisz Ciprász, a Sziriza vezetője már gratulált is Antónisz Szamarasznak, az Új Demokrácia vezetőjének és közölte, hogy pártja ellenzékből folytatja majd harcát a nemzetközi pénzügyi mentőövben foglalt feltételek ellen. Egyes hírek szerint a PASZOK a radikális szélsőbaloldali párt kormánykoalícióban való részvételét támogatná, bár erről ellentmondásos hírek keltek szárnyra.

A következő feladat az új kormány mielőbbi megalakulása, a győztes Új Demokráciának három napja van a kormányalakításra. José Manuel Barroso bizottsági elnök és Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke a mexikói G20-as csúcs alatt kiadott közös közleményében reményének adott hangot, hogy a kormány gyorsan megalakul.

„A görög nép nyilatkozott. Maradéktalanul tiszteletben tartjuk demokratikus választását. Továbbra is Görögország mellett állunk az európai család és az euróövezet tagjaként. Várakozással tekintünk az új görög kormánnyal való együttműködés elé és támogatjuk Görögországot abban az erőfeszítésében, hogy fenntartható pályára állítsa a gazdaságot” – szögezte le közös nyilatkozatában a két uniós vezető. Arra is emlékeztettek, hogy a Görögország és az euróövezet között kitárgyalt második gazdasági kiigazítási program az az alap, amire a növekedés, a prosperitás és a munkahelyteremtés épül. „Készen állunk arra, hogy további támogatást nyújtsunk Göorögországnak ezeknek a céloknak az elérése érdekében” – tették hozzá.

Az Eurócsoport vasárnap esti nyilatkozatában ugyancsak megismételte elkötelezettségét a görög kiigazítási erőfeszítések támogatása mellett. A valutaövezet tagjai is várakozással tekintenek az új görög kormány gyors és sima megalakulása elé, amely „felelősséget vállal majd a Görögország és az eurózóna által korábban elfogadott kiigazítási programért”. Az Eurócsoport azt is jelzi, hogy a Görögországnak nyújtott mentőcsomagot és programot jegyző nemzetközi trojka az új kormány megalakulását követően rögtön visszatér Athénba, hogy a további lépésekről egyeztessen, és a második kiigazítási program első felülvizsgálatát előkészítse.

„Bölcs döntésével a görög nép úgy foglalt állást, hogy az euróövezeten belül képzeli el a jövőjét” – jelentette ki Joseph Daul, az Új Demokráciát is a sorai között tudó Európai Néppárt európai parlamenti frakcióvezetője, aki gratulált Szamarasznak a győzelemhez. Daul támogatásáról biztosított egy koalíciós kormány megalakítását a valutaövezeten belül maradás célját magáévá tevő valamennyi politikai párt részvételével.

Bár a valutaövezet a választások előtt kategorikusan elutasította a második görög mentőcsomag és egyetértési memorandum újratárgyalását, ám sokan már előre borítékolják, hogy akárki is alakíthat kormányt, végül ez lesz a helyzet. Mindez várhatóan a költségvetési konszolidációs program lazítását eredményezi majd, mert jelenlegi formájában az ország képtelen lenne teljesíteni. Szakértők a görög államadósság átütemezését vagy átrendezését is elkerülhetetlennek tartják.