Konzultációs aggályok

2012.06.18. Jogi Fórum / Dr. Antal Attila

A javában zajló negyedik nemzeti konzultáció apropóján talán időszerű feltenni azt a kérdést, hogy a kormány miért csak nemrégiben rendezte a konzultációk adatkezelési szabályait?

Úgy tűnik, hogy a nemzeti konzultáció állandó eszközzé kezd érni a kormány kezében, hiszen az alkotmányozással, a szociális kérdésekkel foglalkozó konzultációk, valamint a nyugdíjasok véleményének kikérése után, ezúttal gazdasági és munkaügyi kérdésekről kíván egyezteti a kabinet. Ez a megoldás számtalan problémát hozott a felszínre: egyrészt azt, hogy a legutóbbi konzultációig a kormány egészen egyszerűen nem rendelkezett jogszabályi felhatalmazással a konzultációból származó adatok kezelésére; másrészt pedig azt, hogy ez az intézmény alapvetően szembemegy a társadalmi részvétel jogszabályban rögzített formáival és elveivel.

Előzmények: jogszerűtlen is, meg nem is

Amint ismeretes Jóri András volt adatvédelmi biztos 2011 augusztusában határozatban rendelte el a jogellenes adatkezelés miatt a Szociális Konzultáció 2011 kérdőívein szereplő személyes adatok törlését. Emellett megtiltotta a kapcsolattartás céljára szolgáló adatokból képzett adatbázis (Nemzeti Konzultációs Nyilvántartás) létrehozását, az azzal kapcsolatos jogellenes adatkezelést és -feldolgozást. A 2011 júniusi állásfoglalásában a biztos megállapította, hogy a konzultáció kérdőívei megszemélyesítettek, feldolgozásukkor politikai vélemény körébe sorolható különleges adatok kezelése valósul meg. A hozzájáruló nyilatkozat az adatvédelmi törvény előírásait sérti. Jóri utalt arra is, hogy az állampolgárok véleményének megismerése a magyar jogban közvélemény-kutatásnak minősül, amelynek adatkezelési szabályait külön törvény határozza meg. Nyilvánvalóvá vált tehát, hogy szociális konzultáció kapcsán választott jogi konstrukció alkalmazása miatt a törvényben meghatározott garanciák, a teljes anonimitás követelménye, az érintett véleménye és név- és lakcímadatai összekapcsolásának tilalma nem érvényesül.

Ezt a határozatot a konzultációt lebonyolító hatóság, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) bíróság előtt megtámadta még 2011-ben. Az Alaptörvény hatálybalépésével megszűnt az adatvédelmi biztos pozíciója, így őt a perben immáron jogutódja, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) váltotta fel. Így a jogvita (vagyis, hogy a kérdőívet visszaküldők gyakorolhatták-e információs önrendelkezési jogukat vagy pedig a körülményekre való tekintettel ezt az ombudsman tette meg a megsemmisítő határozat meghozásával) immáron a KEK KH és az NAIH között folytatódott – volna. Már az első tárgyalás alkalmával, 2012. május 14-én a Fővárosi Törvényszék megszüntette a pert, mert a KEK KH és az NAIH egyezséget nyújtottak be. A dologgal csak az volt a gond a polgári perben erre nem lett volna lehetőségük, így a bíróság azt formai okból el is utasította, de egyúttal a pert is megszüntette. Ekkor úgy tűnt, hogy az eredeti ombudsmani határozat végrehajtható, de egy huszárvágással az NAIH elnöke, Péterfalvi Attila kinyilvánította, hogy „vállalhatatlan” Jóri András határozata. A közlemény a következőképp fogalmazott: „A NAIH a per során nem tudta képviselni a leköszönt adatvédelmi biztos által kialakított, szakmailag vállalhatatlan álláspontot. A korábbi biztos határozata szerint ugyanis nem csak a visszaküldött kérdőíveket kellene megsemmisíteni, hanem mindazoknak az adatait is törölni kellene, akik a kérdőív visszaküldésekor a további kapcsolattartás érdekében hozzájárultak adataik kezeléséhez. Ez az álláspont nyilvánvalóan ellentmond az információs önrendelkezési jog lényegével, ezért a NAIH arra törekszik, hogy a kialakult helyzetben jogszerű megoldást találjon az ügy lezárására. Tekintettel arra, hogy a per keretében erre a polgári perrendtartási szabályok kötöttsége miatt nem kerülhetett sor, a NAIH a közeli jövőben a közigazgatási eljárási törvény szerint jogszerű határozatot bocsát ki. Ilyen módon a korábbi biztosi határozat hibái orvosolhatóak lesznek.” (E határozat még nem található meg az NAIH honlapján cikk lezárásának időpontjában.)

Az NAIH álláspontja kapcsán Jóri András hangot adott annak, hogy mivel az ügyben van egy érvényes közigazgatási határozat, így ebben az ügyben új határozat meghozatalára nincs mód. A volt ombudsman szerint kizárólag a bíróság hozhatott volna döntés arról, hogy az adatvédelmi biztosi határozat jogszerűtlen volt, Jóri András szerint azonban „az eljárás elől azonban a ’NAIH’ vezetője megfutamodott”.

Törvényesítés

A kialakult helyzet rendezésére minden bizonnyal kísérletet tesz majd az NAIH elnöke is. Ezt azonban nem várhatta be a kormány, mivel a dolog akuttá vált a negyedig, gazdasági és munka világát érintő kérdésekkel foglalkozó konzultáció kapcsán. A gordiuszi csomót a kormány azzal vélte átvágni, hogy a 2012. évi LX. törvénnyel módosította a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvényt. A módosítás szerint „19/A. § (1) A Kormány által meghatározott ügyekben a Miniszterelnökség a) a polgárok személyre szóló tájékoztatása, illetve b) a polgárok álláspontjának megkérdezése céljából a 17. § (2) bekezdés a) pontja szerinti adatok szolgáltatását jogosult kérni, a 11. § (1) bekezdés c), d), h) és k) pontjában meghatározott kiválasztási szempontok szerint.” Mindez azt jelenti, hogy a kormány (pontosabban a Miniszterelnökség) felhatalmazást kapott arra, hogy név és lakcím adatokat kérjen és kezeljen, méghozzá a lakcímnyilvántartás következő szempontjai alapján: nem, születési hely és idő, lakcím, családi állapot, a házasságkötés vagy a bejegyzett élettársi kapcsolata létesítésének helye. Ezeket az adatokat a Miniszterelnökség törvény eltérő rendelkezése hiányában az átvételtől számított kilencven napig kezelheti. Sokatmondó a törvényjavaslat lakonikus indokolása is: „A kormányzati intézkedések során szükségessé válhat a polgárok tájékoztatása vagy véleményének, álláspontjának megismerése. A törvénymódosítás lehetőséget biztosít minden érintett polgár számára, hogy meghatározott ügyekben részleteiben is megismerhesse a kormányzati intézkedéseket és azokról véleményt nyilvánítson.”

A társadalmi részvétel „kiszervezése”

A kormányzat nyilván dönthet úgy, hogy minél szélesebb tömegeket von be a kormányzásba és hallgatja meg a véleményüket. Még akként is dönthet, hogy a társadalmi részvétel csupán „bokréta lesz a kalapon” és semmilyen politikai vagy jogi relevanciája nem lesz a megmozdulásnak. Az viszont mindenképp aggályos, hogy ha mindezt jogszabályi felhatalmazás nélkül teszi, vagy éppen szembemegy a joggal. Orbán Viktor a következőképp fogalmazott május 25-én a Kossuth Rádióban: „… az elmúlt húsz évben – nyilván a kommunista diktatúra reflexeiből fakadóan, talán helyesen is – egy alapvetően védekező jellegű adathasználati szabályozás érvényesült Magyarországon, amely szerintem jól védte az állampolgárok jogait; ilyen diktatúrákkal a hátunk mögött meg az emlékezetünkben ez indokolt is.” Hozzátette, hogy „ezen túl vagyunk, ezért az adatvédelemnek ma már azt a szempontot is figyelembe kell vennie, hogy a kapcsolatba lépés, az érdeklődés, az adatok tárolása, a konzultációk pozitív dolgok, amelyek segítenek a jövő alakításában, így… inkább támogatni kell ezeket.” A fentiek alapján – egyúttal elfogadva a miniszterelnök tézisét – joggal kérdezhetnénk azt, hogy mi van azzal a három konzultációval, ahol a jog nem tette lehetővé az adatainak feldolgozását és tárolását? Ez a hiányosság valóban szolgálja a társadalmi részvétel ügyét?

S ha már a társadalmi részvételnél tartunk: álláspontom szerint a nemzeti konzultáció legnagyobb hibája nem pusztán abban keresendő, hogy a kezdeti adatvédelmi buktatókat csak nagy sokára orvosolták (s közben a KEK KH, majd az NAIH ragaszkodott a jogszerűtlen állapot fenntartásához), hanem abban is, hogy lényegében egy minden jogi ellenőrzés és következményeit tekintve meglehetősen bizonytalan intézmény lát el társadalmi részvételi funkciót. Azt a funkciót, amelynek megvalósítására a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló 2010. évi CXXXI. törvény hivatott. Bár magával a társadalmi részvétel szabályozásával is komoly gondok vannak, de az mindenképp elgondolkodtató, hogy egy olyan intézménybe „szervezik ki” a részvételt, amely a legkevésbé sem átlátható és ráadásul még adatvédelmi aggályokkal is terhelt. Elsőre talán furcsa lehet a társadalmi részvétel elveit számon kérni a nemzeti konzultáción, s azt is mondhatnánk, hogy „különböző intézmények, semmi közük egymáshoz” – a nemzeti konzultáció ugyanakkor igen komolyan kihathat a valódi társadalmi részvétel megítélésére. Úgy vélem ugyanis, hogy ha a társadalmi részvétel alapvető elveit (átláthatóság, visszacsatolás, állampolgári ellenőrzés) nem tartjuk be a nemzeti konzultációk esetében, annak komoly veszélye lehet a jogalkotásban való társadalmi részvétel tekintetében, s tágabban a közvetlen demokrácia gyakorlása szempontjából.

  • kapcsolódó anyagok
ADATVÉDELEM