A Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége és a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. is pozitívan értékeli az új Munka törvénykönyvének a munkaerő-kölcsönzésre vonatkozó szabályozását és úgy vélik, hogy megmarad a kölcsönzés rugalmassága.

 Az Országgyűlés a hét elején fogadta el az új Munka törvénykönyvével (Mt.) kapcsolatos átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról szóló javaslatcsomagot, amely több ponton módosítja a július 1-jén hatályba lépő munkajogi kódexet is.

A Magyarországon 17 éve jelenlévő Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. MTI-hez eljuttatott közleményében kiemeli: a munkaerő-kölcsönzést érintő módosításokkal elhárultak a körülbelül 130 ezer embert foglalkoztató ágazat megszűnésének veszélyei. A közlemény idézi Szabó Tamást, a Trenkwalder ügyvezető igazgatóját, aki hangsúlyozta: kiemelten fontos a határozott idejű munkaszerződések hosszabbításának lehetősége, a csoportos létszámleépítés alóli felmentés, az egységes 15 napos felmondási idő, illetve a végkielégítés bevezetése.

A Trenkwalder szakértője szerint az elfogadott módosítási javaslatoknak köszönhetően a jövőben a közintézményekben – ha a foglalkoztatást másképp nem lehet megvalósítani – az alaptevékenységhez köthetően is lehet alkalmazni kölcsönzött dolgozókat, ezzel is segítve a munkaerőhiánnyal küzdő intézményeket, például a kórházakat.

A  Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) is üdvözölte az Mt.-hez kapcsolódó átmeneti rendelkezések elfogadását, álláspontjuk szerint megmarad a munkaerő-kölcsönzés rugalmassága. “Örülünk, hogy a döntéshozók figyelembe vették az általunk is jelzett gyakorlati szempontokat. Bízunk benne, hogy a változások hatályba lépését követően tovább nő a foglalkoztatottság, és az atipikus, rugalmas megoldások újabb befektetőket, termelő cégeket vonzanak Magyarországra” – idézi Ottó Csabát, az MMOSZ elnökét a szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye.