Connecticut állam főállamügyésze, Richard Blumenthal megerősítette a korábbi híreket, miszerint az állam nem támogatja a szoftveróriás és az USA igazságügyi minisztériuma közti perenkívüli megállapodást, mely a jogi eljárás lezárását célozza.

A perben résztvevő 18 állam közül eddig mindössze kilenc jelentette ki, hogy hozzájárulását adja az egyezséghez. Blumenthal szerint a megállapodás szövege, melyet még egyébként is át kell néznie egy szövetségi bírónak, túlságosan sok kérdést hagy nyitva, más területeken pedig homályos, és félreérthető. A főállamügyész ugyanakkor nem áll ellenségesen a kérdéshez, az iratot jelentős előrelépésként értékelte, de nem eléggé jelentősnek ahhoz, hogy ez legyen a per lezárása. Az október 6-án tartott bírósági meghallgatás során Connecticut állam jelezte kifogásait, de akkor még nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy az okmányt aláírják, Blumenthal mostani nyilatkozata eldöntötte a kérdést – írja a CNet.