A Tolna Megyei Bíróság szerdán, Szekszárdon hozott másodfokú ítéletében hatályon kívül helyezte a Dombóvári Városi Bíróság korábbi határozatát, melyben felmentette azt a bélyeggyűjtőt, akit jogtalan elsajátítás vétségével vádolnak egy 3-5 millió forint értékű bélyegritkaság kapcsán.

A tényállás szerint a Szigetvári provizórium nevű bélyeg két évvel ezelőtt egy hagyatékból került elő, melynek levelezését az örökösök – közvetítő révén – eladásra kínálták fel. Egy gyűjtő 4000-5000 darabot vásárolt a levelekből, valamint a rajtuk lévő bélyegekből, és tulajdonába került az 1870-es évekből származó Szigetvári provizórium is.

Kiderült: a bélyegből csak két darab van a világon – a másik egy bécsi magángyűjteményben található – értéke pedig egyes szakértők szerint elérheti az ötmillió forintot is.

A gyűjtő később árverésre bocsátotta a ritkaságot, de amikor az örökösök megtudták, hogy a bélyeg kikiáltási ára 2,2 millió forint, jogtalan elsajátítás vétsége miatt feljelentést tettek. Arra hivatkoztak, hogy a nagy értékű bélyeget nem kívánták eladni, az akaratuktól függetlenül került ki a levélgyűjteményből.

A Dombóvári Városi Bíróság elsőfokú ítéletében a gyűjtőt bűncselekmény hiányában felmentette, kimondva, hogy a ritkaság jogszerű adásvétel útján került az új tulajdonos birtokába.

A másodfokon eljáró Tolna Megyei Bíróság azonban úgy vélte: az ítélet megalapozatlan. Az indoklás szerint eljárási szabálysértés történt, a bíróság nem tárta fel kellően a tényállást, a bizonyítékokat, így a rendelkezésre álló adatokból nem lehetett a vádlott büntetőjogi felelősségére vonatkozó következtetést levonni. A Tolna Megyei Bíróság ezért új eljárást rendelt el, melynek lefolytatásával a Bonyhádi Városi Bíróságot bízta meg.