Elsősorban az EU 2014-2021 közötti költségvetésének mielőbbi tető alá hozását, másodsorban a schengeni egyezmény egyes pontjainak a tagállamok által a közelmúltban történt, a polgárokat kedvezőtlenül érintő módosításainak helyreállítását várja Herczog Edit a most kezdődött ciprusi uniós elnökségtől.

Az EP plenáris ülésén az elnökségi programot ismertető Dimítrisz Hrisztófiasz, Ciprus elnöke szerint mindent meg fognak tenni azért, hogy Európa szolidárisabb és hatékonyabb legyen. Az államfő szerint az utóbbi évek politizálása elhanyagolta a szociális modell megőrzését, ez pedig nagy hiba volt. Meg kell őrizni az értékeket, meg kell védeni a polgárokat, a szociális kirekesztettségnek pedig megálljt kell parancsolni – fogalmazott a politikus. 

A szocialista és demokrata (S&D) frakció nevében felszólaló Hannes Swoboda frakcióvezető arra figyelmeztetett, ne számítsanak könnyű elnökségre a bankválság és a gazdasági válság együttes hatásai mellett. Különleges szabályokra, hatékony bankfelügyeletre van szükség az eurózónában. A pénzügyi ágazatnak is hozzá kell járulnia a válság megoldásához. A költségvetés kapcsán elmondta, a kohéziós területeken valóban szükség van arra, hogy elinduljon a fejlődés. Beruházásokra és foglalkoztatásra van szükség, nem lehet csökkenteni a forrásokat – érvelt a szocialista politikus. 

Az S&D frakció delegációjával nemrég Cipruson járt Herczog Edit az elnökségi programot értékelve üdvözli, hogy Ciprus hatalmas potenciált lát a belső piacban, a gazdaság élénkítését és a kkv-k helyzetének javítását is az 500 milliós európai piac előnyeinek mind teljesebb kiaknázásával képzeli el a program. Ugyanígy bízik a szocialista politikus abban, hogy a ciprusi elnökség sikerrel valósítja meg a hatékonyabb és fenntarthatóbb Európára, a hatékony és igazságos költségvetésre, az innovációs és energiapolitika forrásainak előteremtésére vonatkozó terveit a következő fél évben. Annál is inkább, mert Herczog szerint az a legfontosabb, hogy a 2014-ben induló többéves pénzügyi keret fő számairól minél előbb, akár az év második felében megállapodjanak a tagállamok. 

A szocialista képviselő arra is számít, hogy a következő fél évben megnyugtató megoldás születik az elmúlt hetekben nagy nemzetközi vihart kavart schengeni-ügyben, a politikus szerint ugyanis tarthatatlan, hogy a tagállamok egyhangú döntésével, a többi uniós intézmény megkerülésével átlépik az uniós jogot, és korlátozzák polgárok az Unió alapító okirataiban szabályozott alapszabadságait.