Az úgynevezett árva művek olyan alkotások, amelyek nyilvánosságra bocsátása a jogtulajdonos engedélyéhez kötött, ő azonban nem lelhető fel. Az Európai Parlament és a Tanács júniusban informálisan megegyezett arról, hogy milyen feltételek mellett lehetne az ilyen filmeket, könyveket, fotókat nem kereskedelmi célból a nagyközönség számára az interneten elérhetővé tenni.

Július 10-én az EP jogi szakbizottsága vitatta meg a megállapodást, amelynek célja, hogy az európai kulturális örökség szélesebb körben elérhetővé váljon.

Könnyebben lehetne felhasználni az árva műveket

Az Európai Bizottság irányelvjavaslata alapján a könyvtárak, múzeumok és közszolgálati médiák könnyebben fellelhetnék és felhasználhatnák azokat a műveket, amelyek jogtulajdonosait nem lehet fellelni. A javaslat kitér arra is, hogy a jogtulajdonosok kérhessék, hogy alkotásuk ne minősüljön „árva műnek”, ugyanakkor a közintézmények megfelelő védelemben részesülnének annak érdekében, hogy ne kelljen nagy összeget fizetniük a művek felhasználása esetén.

Parlamenti reakciók

A javaslatokat üdvözölte Lidia Joanna Geringer de Oedenberg (szocialista, lengyel), a téma parlamenti jelentéstevője, akinek jelentését márciusban fogadta el a jogi szakbizottság.

A lengyel képviselő szerint a mostani megállapodás előnye, hogy jogbiztonságot nyújt a közintézményeknek, akik így bátrabban nyúlnak majd ezekhez a művekhez. „A közintézmények azért nem használják fel ezeket az alkotásokat, mert attól tartanak, hogy a jogtulajdonos beleegyezése nélkül akár milliós nagyságrendű büntetést kell fizetniük. Nem ritka, hogy egy‑egy intézmény esetében a gyűjtemény 70%-át ilyen művek teszik ki.

Az előzetes megállapodást minden frakció támogatta a július 10-i szakbizottsági ülésen. Ugyanakkor Christian Engström, a svéd kalózpárt részéről megjegyezte: „A megállapodás ebben a formájában nem fogja elősegíteni, hogy a közös európai kulturális örökség elérhetőbbé, ezért mindenkit arra kérek, hogy gondolja át még egyszer a dolgot, mert jelenlegi formájában a javaslat hasztalan.”

Következő lépések

Az EP plenárisa a jogszabályjavaslatról szeptember 12-én szavaz Strasbourgban. Ezt követően a javaslatot még a Tanácsnak is jóvá kell hagynia.